2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Késõbb jöhet a robbanásForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2014-08-10 15:24:04
Egyelõre kevesen használják a netes parlagfû bejelentõ rendszert.

Míg a megyeszékhelyen – a 140 jelentett eset ellenére – nem találtak parlagfüves területet, addig a megyében már 52 hektár „fertõzött” területet jegyzõkönyveztek. A megyei Növény- és Talajvédelmi igazgatóságának osztályvezetõjével beszélgetve azonban kiderült, ez nagyon jó eredmény. – A tavalyi évhez képest nincs sok esetünk, az eddigi 17 jegyzõkönyvben szereplõ 23 helyrajzi szám harmada a 2013-as esetszámnak – mondta Remete László. Az osztályvezetõ szakterületén kívül is figyeli a jelentéseket, hiszen az országos környezet-egészségügyi intézet pollenadatai számukra is irányadóak. – Úgy tûnik, idén a csapadékos idõjárás miatt a pollenszórás is késik. Ennek oka, hogy a gyom vegetatív részei (zöld növényi tömege) fejlõdik inkább. De ha jön egy szárazabb, melegebb idõszak, akkor robbanásszerûen beindulhat a virágzás – magyarázta.
A „fertõzött” részek

Az igazgatóság tapasztalatai szerint leginkább a nyírségi (a megye észak-keleti) homokos területei a parlagfûvel „fertõzöttek”. – A Nyírábrány–Debrecen–Nyíradony által bezárt területrõl kapjuk a legtöbb jegyzõkönyvet a földhivataloktól. E földek legnagyobb része tarló, ám eljárást azonban két okból nem indíthattunk még. Egyrészt, mert a parlagfû a terület kevesebb mint 5 százalékán volt, másrészt, mert még nem virágzott, illetve nem volt még virágbimbós állapotban – avatott be Remete László, hozzátéve: idén mindössze két közérdekû védekezést rendeltek el egy Hajdúsámson felé esõ, elhanyagolt területen.
Egyszerûbb bejelentés

Tavaly hozták létre az országos parlagfû bejelentési rendszert, melynek segítségével egy gyors regisztrációt követõen GPS-koordinátákkal és fotókkal pontosan megadhatja a lakosság hol látott „fertõzött” részt. Sajnos azonban még csak kevesen használják a pbr-t, pedig az automatikusan jelzi az illetékes jegyzõnek vagy földhivatalnak, hol kell intézkedni. Tavaly megyénkben tíz, idén mindössze három bejelentés érkezett a parlagfû bejelentõ rendszerben.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!