2024. április 20. Szombat, Tivadar.
 
A Nébih folytatja a nyári élelmiszer-ellenõrzéseketForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2014-08-12 16:45:09
Mintegy 4000 ellenõrzés során eddig 37 millió forint bírságot szabott ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a nyári ellenõrzések elsõ szakaszában, a vizsgálatok augusztus végéig folytatódnak.

Zsigó Róbert, a Földmûvelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelõs államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón közölte: a hiányosságokat leginkább a higiéniai feltételekben, a nyomonkövethetõségben és a forgalmazott termékek minõségében találtak. Az élelmiszerbiztonsági ellenõrök táborokat, éttermeket, elõállító helyeket vizsgáltak és olyan rendezvények ideiglenes vendéglátó helyeit is, mint az O.Z.O.R.A. Fesztivál, a Balaton Sound, az EFOTT és a Forma 1.

A szezonális vizsgálatok elsõ szakaszában több mint 16 ezer tételt vizsgáltak, ennek 2,5 százalékát, mintegy 30 tonna terméket vontak ki a forgalomból, közel 4 millió forint értékben.

Az államtitkár hangsúlyozta: a mostani ellenõrzések során nõtt a jelöléssel kapcsolatos hibák, valamint az engedély vagy bejelentés nélküli, ismeretlen eredetû élelmiszerek száma, azonban ez a célzott vizsgálatoknak a következménye, és nem jelenti a helyzet romlását.

Az ellenõrzés célterületei között új elemként jelent meg a hazai természetes vizekbõl származó halak fogási tanúsítványának ellenõrzése a halsütõkben. A vizsgált idõszakban 16 halsütõt ellenõriztek, hiányosságot nem tapasztaltak az ellenõrök.

Pleva György, a Nébih Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóságának vezetõje a sajtótájékoztatón elmondta: az eddigi vizsgálatok közül a legtöbbet, 1745-öt élelmiszer-forgalmazóknál végezték, de 1454 vendéglátó létesítményt és 415 élelmiszer-elõállító helyet is ellenõriztek.

Az elsõ szakasz részeredményei alapján 25 esetben kellett elrendelni a tevékenység korlátozását, 118 alkalommal figyelmeztettek és 251 estben bírságoltak a szakemberek – mondta el az igazgató.

Szólt arról is, hogy a hatóság megyei kormányhivatalok élelmiszerlánc-biztonsági igazgatóságaival közösen kiemelt figyelmet fordított a nyári idõszakhoz kapcsolódó zöldség-gyümölcs forgalmazásra.

Összesen 485 forgalmazót vizsgáltak: a termékek nyomon-követhetõsége, illetve a termékek visszakereshetõsége egy telephely kivételével dokumentált volt. Mivel az ott fellelt csomagolt dinnye jelöletlen volt, több mint 21 ezer kilogramm ismeretlen eredetû görögdinnyét megsemmisített a hatóság.

Zoltai Anna, élelmiszer-biztonsági szakmérnök, a NÉBIH osztályvezetõje az MTI kérdésére elmondta: júliusban négy ételmérgezéssel kapcsolatos megbetegedést jelentettek, egyikrõl bebizonyosodott, hogy szalmonella fertõzés, három esetben még folyik a vizsgálat.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!