2024. április 18. Csütörtök, Andrea, Ilma.
 
A szappanos kézmosás már elpusztítja az EbolátForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2014-08-20 12:38:46
Szinte nulla százalék az esélye, hogy Ebola-járvány legyen Magyarországon. A vírus túl nehézkesen terjed ehhez, és eleve nagyon sérülékeny. Budapesten mûködik Közép-Európa egyetlen, a legveszélyesebb kórokozók kezelésére is felkészült laboratóriuma.

Guineában, Libériában, Sierra Leonéban és Nigériában eddig 1800 embert fertõzött meg az Ebola-vírus legújabb kitörése, és eddig 1013-an haltak meg a vérzéses lázban, köztük egészségügyi dolgozók is. Magyarországon viszont szinte nulla az esélye annak, hogy járványt okozzon a vírus, mert eleve nagyon sérülékeny, és a legegyszerûbb higiénés eljárások is elpusztítják. Ez a lényege annak a tájékoztatónak, amelyet Kovács Attila helyettes országos tisztifõorvos, Ócsai Lajos, a tisztifõorvosi hivatal járványügyi fõosztályának vezetõje és Kis Zoltán, az Országos Epidemiológiai Központ Nemzeti Biztonsági Laboratóriumának vezetõje tartott.

Magyarországra azért is valószínûtlen, hogy elkerül a vírus, mert egyik érintett afrikai országból sem lehet közvetlenül Budapestre repülni. Guineában, Libériában, Sierra Leonéban és Nigériában nagyjából 80-90 magyar állampolgár tartózkodik a külügyminisztérium információi szerint.
Amíg nincs tünet, nincs fertõzés

Ha valaki Nyugat-Afrikából tér vissza Magyarországra, haladéktalanul keresse fel háziorvosát, vagy a fertõzõ betegségekkel foglalkozó legközelebbi szakorvost vagy szakrendelést, ha
belázasodik,
ok nélkül kimerültnek érzi magát,
hasmenése lesz,
vagy egyéb súlyos tünetet tapasztal.

A tüneteket ugyanis malária is okozhatja, de az okokat mindenképpen ki kell vizsgálni. Az Ebola lappangási ideje két-huszonegy nap. Fontos körülmény, hogy a beteg csak az elsõ tünetek megjelenésével válik fertõzõvé – például kockázat nélkül lehet együtt utazni a gépen egy, még láztalan ebolás beteggel.
Mi történik az Ebola-gyanús beteggel Magyarországon?

Már a ferihegyi reptéren izolálják, és mentõvel az az Egyesített Szent István és Szent László Kórházba szállítják ápolásra. Vérmintáját az az Országos Epidemiológiai Központban, a Nemzeti Biztonsági Laboratóriumban vizsgálják, ami Közép-Európa egyetlen, a legmagasabb szintû védelemmel ellátott közegészségügyi laboratóriuma (a laborról itt olvashat bõvebben). Ebbõl következõen a többi közép- és kelet-európai ország Ebola-gyanús mintáit is Budapesten fogják vizsgálni – mondta Kis Zoltán. A tesztre mindenképp szükség van, mert csak a vérminta elemzése után lehet biztosan megállapítani, hogy a tüneteket az Ebola okozza-e.
Karantén és tisztaság

Az Ebola ellen nincs sem gyógyszer, sem oltás. A járvány megelõzésére, kordában tartására tehát ma is ugyanazok az eszközeink, mint 1976-ban, amikor Peter Piot, egy fiatal belgiumi kutatóorvos elõször azonosította a vírust. „Szappan, kesztyû, izolálni a pácienseket, kizárólag egyszer használni az injekciós tût, karanténba helyezni azokat, akikkel a beteg érintkezett. Elméletben nagyon könnyû kontroll alatt tartani az Ebolát” – magyarázta Piot júliusban a BBC Világszolgálatnak.

Az Ebola vírusát tehát már egy alapos szappanos kézmosás is elpusztítja Hatékony ellenszer továbbá a fehérítõszer, a napfény vagy a szárítás is. Ha a beteg testváladékával (vér, vizelet, széklet stb.) szennyezett ruháját gépi úton kimossák, szintén megöli a kórokozót. A vírus emellett csak rövid ideig életképes közvetlen napsugárzásnak kitéve, vagy kiszáradt felületeken. A mostani nyugat-afrikai járványban éppen azért haltak meg egészségügyi dolgozók, mert a nagy meleg miatt nem tartották be a biztonsági elõírásokat: levették a szájmaszkot, a kesztyût.
Csak közvetlenül terjed

Az Ebola-vírus ritkán fertõz, még abban a tizenegy afrikai országban is rendkívül alacsony a fertõzés kockázata, ahol valaha elõfordulnak megbetegedések a vírus felfedezése óta. Ennek az az oka, hogy a kórokozó csak közvetlen kontaktussal terjed, levegõn keresztül nem. Vadon élõ állatok, többek között denevérek, majmok, erdei antilopok hordozzák. Fertõzés kizárólag akkor történi, ha valaki megérinti, megfogja az állatot (akár a tetemét), vagy a vérével, testváladékával szennyezõdik. Ugyanilyen közvetlen kontaktus szükséges az emberrõl emberre terjedéshez is.

A vírus nem terjed nyilvános helyeken, sem akkor, ha alkalmilag találkozunk tünetmentes személyekkel – írja utazók számára készült tanácsadójában az ÁNTSZ. Ebbõl következik, hogy nem lehet a vírussal megfertõzõdni papírpénz vagy élelmiszerek megérintésétõl, egy uszoda medencéjében, de szúnyogcsípés miatt sem. A betegség viszont akár hét héttel a gyógyulás után is átvihetõ, ha a korábban fertõzött személy óvszer nélkül él nemi életet a partnerével. Az ÁNTSZ három tanáccsal látja el az utazókat:
Kerüljék azokat a helyzeteket, amelyekben fennáll a kockázata, hogy közvetlenül érintkezhetnek fertõzõ betegek, illetve emberi vagy állati tetemek vérével vagy más testváladékával.
Ne menjenek vadon élõ állatok közvetlen közelébe, ne fogyasszanak vadon élõ állatokból származó ún. „bozóthúst”, szárított denevér- és majomhúst.
Szexuális kapcsolat esetén mindig védekezzenek.
Etikus bevetni az embereken még nem tesztelt szereket

Kísérleti szakaszban már létezik több gyógyszer is a betegség ellen. A Zmapp-ot, egy amerikai biotechnikai vállalat fejlesztette szérumot a múlt héten alkalmazták elõször embereken. Két amerikai misszionáriusnak adták be Libériában, mindkét páciensnek javul az állapota. (A gyógyszert korábban csak rhesus-majmokon próbálták ki, errõl itt olvashat.)

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete, a WHO bejelentette: a járvány súlyosságát tekintve etikus beavatkozásnak minõsül kísérleti gyógyszereket alkalmazni, amennyiben a beteg beleegyezik ebbe, a kezelésrõl adatokat gyûjtenek, valamint az információkat megosztják. A ZMapp elõállítója, a san diegói Mapp Biopharmaceutical azt jelentette be, hogy kifogytak a készletei, miután térítésmentesen egy meg nem nevezett nyugat-afrikai országnak szállította le – írja a Wall Street Journal. A WHO közlése szerint Libériáról van szó, az ország tizenkét adagot kapott a szerbõl.

Ebola elleni oltáson vagy gyógyszeren ezen kívül további tíz cég dolgozik az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában és Kanadában, köztük olyan multinacionális vállalatok, mint a GSK vagy a Johnson & Johnson. Eddig egyetlen szer sem lépett a tesztek úgynevezett második klinikai fázisába, amikor a vizsgálati készítmény terápiás hatását vizsgálják emberek esetén, így egyik készítmény sem kapott engedélyt.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!