Pontosabban nem az a kérdés, hogy meglesz-e a mindennapi betevõ, hanem az, hogy mennyiért. Ha ugyanis igaz az, hogy (a multik és az albánok szorításában) a hazai pékek immár negyedik éve képtelenek a költségeik emelkedését az átadói áraikban érvényesíteni, akkor a szakmabelieknek két választásuk marad. Vagy a még legálisan kínlódók is „megtérnek” és belátják, hogy immár csak a szürke- és/vagy a feketegazdaságban van esélyük tovább sütögetni a pecsenyéjüket, vagy fognak egy bazi nagy (magyar) lakatot és jól becsukják a boltot.
Ilyen eretnek gondolatok fordultak meg a fejemben, miközben a televízió-híradók ünnepi képsorain
nemzetiszín pántlikával átkötött és szenteltvízzel megáldott gusztusos veknik megszegése volt éppen
látható. Nehéz úgy a mindennapi betevõ kapcsán augusztus huszadikán kellõen emelkedettnek lenni, ha
tizenkilencedikén felhív az ember öt péküzemet, de háromban már a telefon se cseng ki…