2024. április 16. Kedd, Csongor.
 
Húzóágazattá vált a turizmusForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2014-08-26 18:09:10
Jelenleg mintegy 10 százalékkal járul hozzá a GDP-hez és csaknem félmillió embert foglalkoztat. A kormány 2020-ig az uniós forrásokból több mint 1500 milliárd forinttal támogatja majd a turizmusban mûködõ cégeket és a turisztikai beruházásokat.

Csak a fürdõk összesen 44 milliárd forint árbevételt könyveltek el tavaly. Idén, ez szám várhatóan még nagyobb lesz, hiszen 2012-tõl, vagyis a SZÉP kártya bevezetése óta folyamatosan növekszik a fürdõvendégek száma - hangzott el a Duna Híradóban.

Folyamatosan bõvül a turisták, ezen belül fõként a belföldiek száma is. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az elsõ félévben csaknem 2 millió 75 ezren vendégeskedtek a kereskedelmi szálláshelyeken. Ez 12 százalékkal több mint egy éve.

A több vendég pedig többet is költ. Az elsõ félévben csak szállásdíjra 27 milliárd forintot fizettek, ami több mint 16 százalékos növekedést jelent éves összehasonlításban.

Az év hat hónapjában, csak SZÉP kártyával 6 milliárd 600 millió forintot költöttek el a vendégek, ami csaknem 30 százalékos növekedés az elmúlt év azonos idõszakához képest.

A turízmus az elmúlt években a magyar gazdaság egyik húzóágazatává vált - és, hogy ez így is maradjon - a kormány 2020-ig az uniós pénzek több mint felét közvetlenül gazdaságfejlesztésre fordítja. Ezen belül kiemelten támogatja majd a turisztikai vállalkozásokat és beruházásokat - mondta el a Duna Híradónak a nemzetgazdasági miniszter

Az uniós támogatásokat a gazdaságfejlesztésre használjuk fel. Ennek elsõ számú kedvezményezettje a kis és középvállalkozói kõr lesz, amely a turisztikai ágazat döntõ részét adja. A turisztikában nincsenek nagy külföldi cégek domináns pozícióban, így itt a hazai vállalkozások is lehetõséget is tudnak kapni - tette hozzá Varga Mihály.

Az elõzetes számítások szerint több mint 1500 milliárd forint támogatást kaphatnak majd a következõ években a turisztikai vállalkozások.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!