2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Elkészült a nemzeti közlekedési infrastruktúra-fejlesztési stratégiaForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2014-09-03 09:29:17
A kormány elfogadta a 2030-ig szóló és 2050-ig tartó távlati kitekintést is tartalmazó nemzeti közlekedési infrastruktúra-fejlesztési stratégiát, és felhatalmazta a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy azt a 2014-2020 közötti Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program elfogadása érdekében küldje meg az Európai Bizottságnak.

Az errõl szóló határozat a Magyar Közlöny csütörtöki számában jelent meg. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleménye szerint a közlekedési rendszer tervszerû fejlesztésének alapdokumentuma alapján október végéig a tárca kormánydöntésre beterjeszti a 2014 és 2020 közötti idõszakban elõkészítésre és kivitelezésre javasolt közúti és vasúti fejlesztések projektlistáját is.

A 2007-2013-as programban elõkészített, de meg nem valósított beruházásokat a jelenlegi ciklusra kell betervezni - áll a közleményben.

Az NFM közleménye kiemeli: a stratégiára alapvetõ célja, hogy a közlekedési infrastruktúra a gazdasági folyamatok hatékony kiszolgálásával a lehetõ legnagyobb mértékben segítse elõ a versenyképesség fokozását, a jólét mobilitási feltételeinek biztosítását.

Fõ feladata a Magyarország közlekedési csomópont-szerepe és a régiós összevetésben fejlett autópálya-hálózata adta lehetõségek kiaknázása, a fenntartható növekedés feltételeinek biztosítása a társadalmi igények figyelembevételével, az esetenként egymással is konfliktusban lévõ környezeti és gazdasági, nemzeti és uniós célkitûzések összehangolása.

Kiemelt hálózatfejlesztési cél a sztrádák továbbépítése az országhatárokig, a megyeszékhelyek gyorsforgalmi úti bekapcsolása, a felzárkózó térségek intenzívebb fejlesztése, a vidék népességmegtartó és népességeltartó erejének erõsítése.

A közlemény emlékeztet arra: a stratégia az NFM és a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ vezetésével, széles körû szakértõi megalapozó munka eredményeként készült el. Megalapozásához a jelenlegi és távlatban feltételezhetõ gazdasági környezetet, a közlekedés helyzetét és lehetséges jövõképet is értékelték.

A speciális vizsgálatok külön foglalkoztak egyes közlekedési módokkal és horizontális kérdésekkel, így a szakemberek egyebek mellett kerékpáros koncepciót, országos vasútfejlesztési koncepciót és energiahatékonyság-javítási cselekvési tervet is alkottak - áll a közleményben.

Az NFM kiemeli, hogy elsõ alkalommal készült összközlekedési forgalmi modell, a javasolt fejlesztési eszközök hatásainak adatokkal alátámasztott értékelésére. A társadalmi vitában mintegy 1700 vélemény érkezett.

Tájékoztatásuk szerint a stratégia a 41 vizsgált intézkedéscsoportot rangsorolt. A dokumentum rávilágít arra, hogy a túlhasznált elemek aránya miatt a jövõben jelentõs forrásokat kell fordítani a meglévõ hálózatok felújítására. Elõre sorolja például a közlekedési láncok kis költségû összekapcsolását és a módváltó (P+R és B+R) rendszerek fejlesztését. Az eszközrendszer kialakításában a korábbinál nagyobb szerepet kaptak a hosszú távú hatások és a pénzügyi fenntarthatóság szempontjai. A stratégia elõtérbe helyezi a kevés forrással jelentõs eredményt hozó beavatkozásokat, szabályozási és szervezeti intézkedéseket.

A dokumentum jövõképében jármûipari korszakváltást feltételez, és a hazai közösségi közlekedési jármûpark megújítását célozza meg. Ezzel összhangban döntött a kormány - a jármûgyártás és a környezeti ipar innovatív fejlesztési lehetõségeire fókuszálva - egy jármûgyártási stratégia megalkotásáról is - áll a közleményben.

A infrastruktúra-fejlesztési stratégia olvasható a kormányzati honlapon, a részletesebb megalapozó anyagok a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ oldalán böngészhetõk.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!