2024. április 20. Szombat, Tivadar.
 
Almafogyasztást népszerûsítõ kampány indultForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2014-09-19 13:08:16
Rekordtermés várható az idén almából, amelynek értékesítését az orosz embargó is nehezíti, ezért a Földmûvelésügyi Minisztérium (FM) több intézkedéssel is segíti az almafogyasztás népszerûsítését, és a termelõk támogatását – számolt be a kormányszóvivõ és a földmûvelésügyi miniszter sajtótájékoztatón szerdán, Budapesten.

Kurucz Éva kormányszóvivõ ismertette, hogy a szakmai elõrejelzések szerint idén mintegy 780-800 ezer tonnás almatermés várható, ami az elmúlt évek átlagánál 40 százalékkal magasabb, rekordtermésnek számít. A magyar almatermelõk nincsenek könnyû helyzetben, az orosz embargó miatt is sok a káruk, ami a megélhetésüket veszélyezteti. A kormány ezért számos eszközzel segíti a termelõket – mondta, és a kártalanítás, közvetlen támogatás mellett fontosnak nevezte, hogy a lakosság tudatosan fogyasszon magyar almát, és abból készült termékeket. Ha minden ember naponta legalább egy almával többet tesz bele a kosarába, azzal több száz magyar munkahely megõrzéséhez járul hozzá – mondta. Megjegyezte, hogy Magyarországon az átlagfogyasztás fejenként évi 15 kilogramm, a gyümölcstermesztés 60 százalékát pedig az alma adja.

Fazekas Sándor földmûvelésügyi miniszter pedig arról beszélt, hogy több akciót is indítottak az almafogyasztás népszerûsítésére, és a termelõket is többféle támogatással segítik. Közölte: a kormány egyebek között bevezette az almasûrítmény tárolási támogatását, ami késõbb a készleteknek az iskolagyülölcs programban való felhasználását is lehetõvé teszi. Tájékoztatása szerint az Európai Unió által biztosított támogatás keretében 226 termelõ nyújtott be igényt 35 ezer tonna termés be nem takarítására, ami azonban véleménye szerint kevés, a pályázatok értékelése még tart.

A miniszter a gazdaszervezeteknek és a terméktanácsoknak azt javasolta, hogy kezdeményezzenek értékesítési akciókat a nagyobb városokban, lakótelepeken, mivel ha néhány kilogrammal többet vásárolnak, akkor az idei termékfelesleg elfogyasztható, és így kevesebb importált déligyümölcs fogy. További lehetõségek között említette, hogy novemberben az almapálinkát népszerûsítik majd nagykövetekkel és közéleti személyiségekkel együtt magyarországi pálinkafõzdékben, a tárca dolgozói pedig közvetlenül a termelõktõl vásárolhatnak a gyümölcsbõl.

Negyvenmillió forintos keretösszeggel almapromóciós marketingkapmányt indítottak, ezzel 6 áruházláncban 50 termékbemutatón mutatják be a magyar almát a vásárlóknak. Reményét fejezte ki, hogy az agrárkamara és a gazdák szervezetei is részt vesznek majd az almafogyasztást népszerûsítõ kampányban.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a fejenként tizenöt kilogrammos éves átlagfogyasztás nagyon alacsony, ennek akár a dupláját is el kellene fogyasztani az egészség megõrzéséhez. Közölte, hogy a tárca 2 millió forintért vásárolt almát, amelyet karitatív szervezetek segítségével juttatnak el a rászorulóknak.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!