Bár kormánypárti körökben állítják, hogy nincs napirenden a nemzeti dohányboltok mintájára a nemzeti italboltok létrehozása, az egyik hírportál által kiszivárogtatott szakértõi háttéranyag gyanúsan aprólékos részleteket is tartalmaz a „nem létezõ” ötlettel kapcsolatosan. E szerint a tömény alkohol, vagy az égetett alkohol kiskereskedelmét kötnék koncesszióhoz; ide tartozna a vodka, a gyomorkeserû, a likör, a vermut, a rum, a brandy, a whisky és a gin. A pálinka sorsa még bizonytalan, a kormány ugyanis váltig kitart(ana) a házi pálinkafõzés szabadsága mellett.

A Napló által megkérdezett hajdú-bihari kocsmárosok úgy tudják, hogy a 3,5 százalék alatti alkoholtartalmú italok forgalmazása maradna náluk, azaz, a jövõben gyakorlatilag csak az édesített és a „gagyi” söröket árulhatnák. Ha így lesz (mondják), az a „bögrecsárdák” további szaporodásának nyit teret, a kocsmárosok pedig becsukhatják a kaput. A kocsma népe se örül az ötletnek, a vendégek konkrétan attól tartanak, hogy az 1000 forintos cigi után beköszönt a 400 forintos sörök kora.

„Ha ezt valóban ránk erõltetik, akkor fogunk egy nagy lakatot, és bezárjuk a kocsmát” – mondta a mikepércsi Jakab Jenõ, amikor arról kérdeztük, hogy mi a véleménye a nemzeti italboltok rendszerének állítólagos bevezetésérõl.
Fogunk egy lakatot…

A vállalkozó negyed évszázada ûzi az ipart, de a nemzeti italboltokról szárnyra kapott sajtóhírek hallatán attól tart, hogy ha azoknak csak a fele igaz, akkor a kocsmák számára nincs tovább. – Már a nemzeti dohányboltok kitalálása is ütött rajtunk jókorát, hiszen azóta nemcsak a cigi ára hiányzik a forgalmunkból, hanem annak a kávénak, üdítõnek vagy szeszes italnak az ára is, amit a vendég egy szál cigaretta mellett jóízûen elfogyasztott nálunk. Legutóbb például azt hallottam, hogy csak a 3,5 százalék alkoholtartalom alatti italokat forgalmazhatnánk, magyarán az édesített meg a gagyi söröket. És az a legjobb, amivel ezt az egész õrületet elsõ körben indokolták: a 40 és az 55 éves férfiak között sok az alkoholista, a nemzeti italboltok rendszerével valójában az õ egészségüket védenék; nyilván önmaguktól – utalt a nem hivatalos híresztelésekre a kocsmáros, aki már most borítékolja, hogy az alkohollal is ugyanaz történik majd, mint a cigarettával. Hivatalosan felszökik az ára az egekbe, ettõl persze beindul a feketepiac, és gombamód elszaporodnak a népnyelvben csak „bögrecsárdaként” emlegetett házi zugfõzdék. „Már most is van itt a faluban olyan mûintézmény, hogy nemzeti takarmány- és bögrecsárda” – mondta huncutkás mosollyal az arcán Jakab Jenõ.
Mondott egy cifrát

Dürgõ Lászlóné derecskei kocsmáros mindjárt mondott egy cifrát, amikor elé tártuk jövetelünk célját. A derék asszonyság a nemzeti italbolt kifejezés hallatán bizony nem nagyon keresgélte a szavakat. – El vagyunk keseredve, hiszen húsz éve ebbõl élünk. Ha elveszik a megélhetésünket, az csúnya munka lesz! Ki az a hülye, aki elõbb muszájból megveszi a 180 ezer forintos elektronikus pénztárgépet, majd pedig tétlenül nézi, hogy csak úgy kirántsák a szõnyeget a lába alól – öntötte ránk a keserûségét, de közben azért a betérõ vendégre is jutott a figyelmébõl. „Szia, Misi! A szilva mehet? Aha, meg mellé a szokásos söröcske” – szólt oda a középkorú férfinak, aki maga se állhatta meg szó nélkül, amikor megtudta, mirõl beszélgetünk.

Csizmadia Mihály szerint bolond ember az, aki a nemzeti italboltosdit kitalálta, hiszen milyen dolog az, hogy az ember a faluvégi kiskocsmában jóízûen kortyolgatja a sörét, de ha közben elfogy a cigije, akkor kilométereket kell bicikliznie egy doboz bagóért. – Ugyanez a csúfság megtörténhet velünk a pia kapcsán is, ha éppen tõlünk két kilométerre nyit valaki nemzeti italboltot. Na, majd lesz valahogy, hátha csak kitaláció az egész – dörmögte az orra elé Mihály, inkább csak önmaga megnyugtatása végett, majd rutinos mozdulattal felhörpintette az italát, és már ment is a dolgára.