2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Visszaadták a kerékpárt, befejezték a nyomozástForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2014-10-01 08:24:53
A rendõrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint ellopott egy kerékpárt.

Egy nõ 2014. július 31-én 0 óra körüli idõben telefonon tett bejelentést a Hajdú-Bihar Megyei Rendõr-fõkapitányság ügyeletére arról, hogy Hajdúszoboszlón a barátja lelakatolva otthagyta az egyik kerékpártárolóban a biciklijét, azonban a jármû eltûnt. A járõrök fél órán belül a 4. számú fõúton, Hajdúszoboszló közelében igazoltattak egy férfit, akinek kerékpárjára illett a sértett által adott leírás. A 49 éves debreceni lakost a rendõrök bûncselekmény elkövetésének gyanúja miatt elfogták és elõállították a Hajdúszoboszló Rendõrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, majd bûnügyi õrizetbe vették.

A rendõrök lefoglalták a terheltnél talált biciklit, amelyet visszaadtak a tulajdonosnak.

A Hajdúszoboszlói Rendõrkapitányság 2014. szeptember 26-án befejezte az A. Gusztávval szemben lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást és az ügy iratait vádemelési javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!