2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Letörheti az árakat a Nemzeti KözmûszolgáltatóForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2014-10-02 13:44:15
A rezsicsökkentés fenntartását segíti a Nemzeti Közmûszolgáltató létrehozása, amely jövõ márciustól, a Fõgáz Zrt. bázisán kezdi meg a lakossági szolgáltatást. A cég folyamatosan bõvül: második lépcsõben az áramszolgáltatás, harmadikban pedig a távhõ területén léphet be az állam a szolgáltatók versenyébe.

A tervek szerint a jövõ márciusban induló új energiaszolgáltató cég ugyanis az állami kézbe került Fõvárosi Gázmûvek bázisán kezdi meg mûködését.

Elsõként a földgáz piacon jelenik meg az állami társaság, majd második lépcsõben az áram-, a harmadikban pedig távhõszolgáltatásban léphet be a piacra. Azért a fokozatosság hosszabb ideig tart, amíg egységes rendszert dolgoznak ki a fogyasztás mérésére és a számlázásra.

Németh Lászlóné, Miniszterelnökség nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért feleleõs államtitkára a Duna Híradónak azt mondta: az elsõ Nemzeti Közmûszolgáltató létrehozása egy olyan egységes, központosított és összehangolt rendszer megvalósítását célozza, amely lehetõvé teszi, hogy biztonságos és olcsó szolgáltatást nyújthassanak a lakosság számára.

A Duna Híradónak nyilatkozó szakértõ azt mondta: a közmûszolgáltató akkor is alacsonyan tarthatja az energiaárakat, ha idõközben például drágul a gáz a világpiacon. Járosi Márton, az Energiapolitika 2000 Társulat elnöke szerint ezt úgy lehet elérni, hogy  a lehetõ legalacsonyabb szinten tartják az alap energiahordozó, pl. a gáz beszerzési árát, aminek vásárlására nem egy magán cég, hanem az állam köti meg a szerzõdét az oroszokkal, akik gazdaságilag is érdekeltek abban, hogy nekünk relatíve olcsóbban adják az energiahordozót.

A Fidesz illetékes munkacsoportjának vezetõje szerint a Nemzeti Közmûszolgáltató elindulása illeszkedik a kormány rezsicsökkentési politikájába. Németh Szilárd a Ma Reggelben azt mondta: az állami társaság az új megjelenése is azzal segíti a rezsicsökkentések fenntartását, piacra lépésével letöri az árakat, ami akár tovább is viheti azt a rezsicsökkentést, amit az elmúlt két évben elért a kormány.

Az ország területét jelenleg 4-4 szolgáltató fedi le az egyetemes áram- és gázszolgáltatásban. Az új Nemzeti Közmûszolgáltató ezekkel a társaságokkal versenyez majd a piacon.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!