2024. április 20. Szombat, Tivadar.
 
Mától mûködik az Igazságügyi HivatalForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2014-10-02 14:34:25
A Közigazgatási és Igazságügyi Hivatalból való kiválással a mai nappal létrejön az Igazságügyi Hivatal, amely a többi között a jogi segítségnyújtással, az áldozatsegítéssel, a kárpótlással és egyes - nem büntetés-végrehajtással összefüggõ - pártfogó felügyelettel kapcsolatos feladatokat lát el.

A szeptember 18-án a Magyar Közlönyben megjelent és október 1-jével hatályba lépett kormányrendelet szerint az Igazságügyi Hivatal feladatai közé tartozik a fõvárosi és megyei kormányhivatalok szakigazgatási szerveiként mûködõ fõvárosi, megyei igazságügyi szolgálatok szakmai irányítása és egységes jogalkalmazásuk elõsegítse is. Emellett tudományos kutatói tevékenységgel segíti az Igazságügyi Minisztérium jogszabály-elõkészítési feladatainak ellátását a miniszter felkérése alapján, valamint támogatja a jogi szakvizsgabizottság és a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. tevékenységét.

A jogi segítségnyújtással, az áldozatsegítéssel kapcsolatos igazságügyi igazgatási, valamint közigazgatási hatósági ügyekben bizonyos kivételekkel elsõ fokon az igazságügyi szolgálat, másodfokon az Igazságügyi Hivatal jár el. A büntetés-végrehajtással összefüggõ pártfogó felügyelõi feladatok kivételével a pártfogó felügyelõi tevékenységgel kapcsolatos ügyekben az igazságügyi szolgálat, bizonyos esetekben pedig az Igazságügyi Hivatal jár el. Az Igazságügyi Hivatal az igazságügyért felelõs miniszter irányítása alá tartozó központi hivatal, amelyet helyettes államtitkári illetményre és juttatásokra jogosult fõigazgató vezet.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!