2024. április 19. Péntek, Emma.
 
Berettyóújfalu Európa futsaltérképénForrás: berettyohir.hu
Utolsó módosítás: 2014-10-08 09:58:55
Címkék: Bihari hírek
A Mezei-Vill FC egy felejthetetlen mérkõzésen 5-1-re legyõzte a szlovák bajnokot és csoportelsõként bejutott Európa legjobb tizenhat csapata közé!

erettyóújfaluban lebonyolított UEFA Futsal csoportkör harmadik, szombati napján pihenõ volt a csapatoknak. Voltak, akik kihasználták ezt a kis szabadidõt és a környékkel ismerkedtek és voltak, akik inkább ténylegesen pihentek, de valójában így vagy úgy, de valamennyien a vasárnapi záró mérkõzésekre készültek.

Az elsõ találkozón a norvég és a ciprusi bajnok lépett pályára. A nevükkel ellentétesen egyáltalán nem vegetáriánus északi gárda két vereséggel és minimális továbbjutási eséllyel, míg a szigetországiak egy gyõzelemmel és egy vereséggel, valamint meglehetõsen nagy továbbjutási sansszal várhatták az utolsó kétszer húsz percet. A papírforma az APOEL mellett szólt, az internetes fogadóirodák nagy pénzt kifizetését ígérték már a döntetlenre is.

Esélyek ide vagy oda, a Vegakameratene hatalmas lendülettel indította a találkozót és Ovesen révén már a harmadik percben a vezetést megszerezte (0-1). A gólt még ki sem heverték a ciprusiak, amikor Wiseth kettõre növelte csapata elõnyét (0-2). Az Apoel csak a félidõ felére talált magára és innentõl, szép lassan a játék irányítását is átvették. A tizennegyedik perc legelején sikerült Xaxa találatával szépíteniük is (1-2). A 18. percben Alexiou összeszedte a második sárgáját is, így a norvégok emberelõnyhöz és egyben nagy lehetõséghez jutottak, hogy ismét két gólra növeljék elõnyüket. Ezen a szinten az ilyen alkalmakat illik kihasználni, így volt ez most is, az emberfórt Thomas Klaussen váltotta gólra (1-3).

 

A második játékrészben lüktetõ tempót és feltüzelt szigetországiak láthattunk. A félidõrõl, de valójában egész mérkõzésrõl elmondható, hogy mind a ciprusi, mind a norvég oldalon rendkívül sok volt a gólszerzési kísérlet, az elõbbi 36, míg az utóbbi 24 esetben próbálkozott meg bevenni az ellenfele kapuját a negyven perc alatt. A 28. percben aztán sokadik Apoel helyzetbõl újabb gól született, ezúttal Christodoulou talált a hálóba (2-3). A meccs utolsó két percében támadásban mindkét gárda öt a négy elleni felállásra váltott. Az utolsó percben végül Carrasco döntetlenre mentette a találkozót (3-3).

 

APOEL - Vegakameratene 3-3 (1-3)

Pálffy István Rendezvénycsarnok – Berettyóújfalu

2014. október 5 - 14:00

Vezette: Sebastian Stawicki (POL), Aleksandras Sliva (LTU), Francisco Diaz (ESP)

APOEL: Chrysanthos Evripidou - George Alexiou, Léo Feitoza, Christos Iaсovou, Nuninho

Csere: George Christofi, Kyriacos Leivadiodis, Giorgos Toumazis, Christos Stylianou, Savvas Omirou, Christos Christodoulou, Xuxa, Jonathan Carrasco

Edzõ: George Platis

Vegakameratene: Rakvaag – Ravlo, Wiseth, Thomas Klaussen, Haugen

Csere: Flatabø (kapus), Høvik, Nordby, Kristoffersen, Moen, Ovesen, Tor Klaussen, Grimsø, Fossli,

Edzõ: Kai Barda

Gólszerzõk: Xuxa 13:00, Toumazis 27:38, Carrasco 39:16 ill. Ovesen 2:37, Wiseth 3:45, Thomas Klaussen 18:56

 

A második találkozó a már felfokozott hangulatban várt Slov-Matic - MVFC-Berettyóújfalu mérkõzés volt. A hazai csapat pénteken nyert derbit veszített el, így ezen a meccsen a vereség a kiesést jelenthette volna. Ezzel szemben a szlovákok már biztos továbbjutóként nyugodtan és magabiztosan léphettek pályára. Akárcsak a torna, a találkozó esélyesei is egyértelmûen a pozsonyiak voltak. Ennyit a papírformáról…

 

 

A mérkõzés Mezei rohamokkal kezdõdött. Már a második percben komoly helyzet adódott Trencsényi elõtt, de az még kimaradt. A hetedik percben egy Lovas-Trencsényi összjáték végén utóbbi lövése a kupafáról pattant ki, nagy ziccer volt. A nyolcadik percben azonban már a szlovákokon a léc sem tud segíteni. Gál jobbról, éles szögbõl vette be a Slov-Matic kapuját (0-1). A hangzavar még le sem csillapodott a csarnokban, amikor Ga¹paroviè szabálytalankodott a hatoson belül, amiért a játékvezetõk büntetõt ítéltek. A hatost Trencsényi magabiztosan értékesítette (0-2). A hazai csapat a kétgólos vezetés tudatában sem vett vissza a tempóból, így elõbb Rábl, majd Nagy Tamás elõtt adódott újabb helyzet. A félidõ második felére kiegyenlítettebb lett a játék, a szlovákok is egyre többször veszélyeztettek, de a szünetig már nem változott az eredmény.

 

 

 

A második félidõ bár újra egy Mezei akcióval kezdõdött, azonban elsõ percek egyértelmûen a szlovákoké volt és bizony a 22. percben nálunk is be kellett segítenie a kapufának. Négy perc elteltével végre kijöttünk a szorításból, mikor Rafaj megszerezte a vendégek szépítõ találatát (1-2). Hozzátartozik a mérkõzés képéhez, hogy a Slov-Matic a második húsz percet egy teljesen friss sorral kezdte meg, vagyis a négy pályán lévõ mezõnyjátékosból senki nem játszott az elsõ félidõben. A fizikai állapotbeli különbség azonban nem sokáig jelentett elõnyt a mezõnyben. A 27. percben a roppant agilisan játszó Rábl kisodródva, szinte az alapvonalról megszerezte a Mezei harmadik gólját (1-3). Talán az északi szomszédjaink csak ekkor hitték el azt, hogy ezt a mérkõzést el is veszíthetik, mert ezt követõen hatalmas tûzijátékot rendeztek a kapunk elõtt. A félidõ közepére ismét kiegyenlítettebb lett a játék, melyet aztán újabb szlovák helyzetek követtek. Ekkor Tihanyinak bõven akadt dolga, akit egy akció végén ápolni is kellett. A 36. perctõl a Slov-Matic is bevetette ellenünk a vészkapus játékot. Míg a bajnokságban csupán egyetlen gólt kaptunk eddig ily módon, addig ezen a tornán az összesen beszedett ötbõl négyet. Ám ezúttal jól zárt a Mezei fal, sõt egy megszerzett labdát a 38. percben Rábl a saját térfelérõl az üres kapuba rúgta (1-4). A berettyóújfalui közönség ekkor már az extázis szélén állt, minden szlovák akciót hangos füttyel és fújolással, míg minden hazai labdaszerzést, passzt vagy megmozdulást fülsiketítõ ovációval fogadott. Az utolsó két percben a publikum már felállva ünnepelte a kedvenceit és a fantasztikus gyõzelmet. A szlovák bajnoknak a kegyelemdöfést Rábl adta meg, aki nyolc másodperccel a vége elõtt begurította a labdást a Slov-Matic üresen hagyott kapujába (1-5).

 

A Mezei-Vill FC a ma ismét megmutatta, hogy a sportban nincsenek elõre lefutott mérkõzések és olykor az esélytelenek gyõzhetnek, ha azért kellõ akarattal és alázattal megdolgoznak. Ám nem csak ez a vidéki kiscsapat vizsgázott ma jelesre, mert ugyanakkor ez a méltánytalanul kevés nyilvánosságot kapó sportág is újra bebizonyította, hogy igen is sokkal több figyelmet érdemelne!

Slov-Matic - MVFC-Berettyóújfalu 1-5 (0-2)

Pálffy István Rendezvénycsarnok – Berettyóújfalu

2014. október 5 - 14:15

Vezette: Francisco Diaz (ESP), Maksim Dzeikala (BLR), Aleksandras Sliva (LTU)

Slov-Matic: Mário Ga¹paroviè  - Du¹an Rafaj, Peter Kozár, Ladislav Mikita, Peter Haµko

Csere: Peter Brndiar (kapus), Gabriel Rick, Tomá¹ Drahovský, Matú¹ Kyjovský, Anton Brunovský, Martin Rej¾ek, Marek Bahna, Michal Seidler, Gabriel Barto¹ek

Edzõ: Ján Janik

 

 

 

MVFC-Berettyóújfalu: Tihanyi - Trencsényi, Nagy, Lovas, Rábl

Csere: Mezei (kapus), Szabó, Komáromi, Dávid, Sánta, Birinyi, Fehér, Gál, Siska

Edzõ. Turzó József

Gólszerzõk: Rafaj 24:37 ill. Gál 7:09, Trencsényi 8:17 (büntetõbõl), Rábl 26:36, 37:18, 39:5

Turzó József (MVFC): Mint ahogyan az elmúlt napokban többször is beszélgettünk róla, most is bebizonyosodott, hogy egy csapat számára mennyire fontos a mentális felkészülés.  Sikerült rendbe raknunk a védekezésünket, kicsit más rendszerrel játszottunk, mint az elmúlt két nap. Ezúttal nagyon jól mûködött a védelmünk, amibõl aztán rengeteg támadást tudtunk indítani. Azt hiszem, ez volt a kulcsa az egésznek, a védekezés és az ahhoz való alázat megvolt a srácokban. Igazi csapatként játszottunk és így meg tudtuk nyerni a mérkõzést. A szlovák gárda egy nagyon jó együttes, derekasan tették is a dolgukat, ám úgy éreztem, hogy nem találták a nyitját a mi védekezésünknek. A végén megpróbálkoztak az öt a négy elleni játékkal is. Tanultunk a korábbi hibáinkból, és megbeszéltük azt is, hogy mi tudjuk, hogy ilyenkor mit kell tenni, milyen döntéseket kell hozni bizonyos támadásbeli felállásokra és most jó döntéseket hoztunk. Minden egyes játékosom kitette a szívét a pályára.

 

Mezei József (MVFC): Nagyon õrülök a továbbjutásnak! A ciprusiaktól elszenvedett vereség után azt mondtam a fiúknak, hogy egy csatát elveszítettünk, de van még egy esélyünk, s ha összedrótozzuk magunkat, akkor a háborút még megnyerhetjük! Sikerült! Az hiszem egy szép emléket nyújtottunk ma Berettyóújfalunak, amit a Nemzeti Sport úgy említett, hogy az ”európai Berettyóújfalu”.

Gyõzelmével a Mezei-Vill FC megnyerte a minitornát és csoportelsõként bejutott Európa legjobb tizenhat csapata közé!

A csoport végeredménye:

H.

Csapat

M

Gy

D

V

RG

KG

GK

P

1.

MVFC Berettyóújfalu

3

2

0

1

10

6

4

6

2.

Slov-Matic Bratislava

3

2

0

1

9

6

3

6

3.

FC APOEL Nicosia

3

1

1

1

7

10

-3

4

4.

Vegakameratene

3

0

1

2

5

9

-4

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!