2024. április 19. Péntek, Emma.
 
Csodafegyverek a megfázás elleni harcbanForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2014-10-08 10:39:44
Õsszel és télen szinte kivédhetetlen, hogy az ember elkerülje a megfázást. Ha nincs idõd otthon pihenni, íme hat tipp, amivel gyorsíthatod a gyógyulást.

1. A mézes foghagyma nem tûnik túl ínycsiklandozónak, de annál hatásosabb. Az elkészítése nem bonyolult: törjünk össze egy gerezd fokhagymát, majd keverjük el egy kis mézzel. Az enyhébb megfázásból az antibakteriális hatásuknak köszönhetõen pillanatok alatt meggyógyítanak.

2. A hagymatea sem az a nedû, amit az ember csak úgy magától szívesen kortyolgat, ám remekül enyhíti a köhögést, kitisztítja a hörgõket, és az arcüregi dugulást is enyhíti. Egy fej vöröshagymát forraljunk le fél liter vízzel és hagyjuk állni negyed órát. Ha nem ízlik, próbálkozzunk hozzákeverni egy kis mézet, vagy vegyíteni más teafûvel, talán ihatóbb lesz tõle.

3. Ha nem vagyunk túl bevállalósak, talán jobban esik majd a gyömbértea. Nincs más dolgunk, mint a gyömbérgyökérbõl levágunk egy darabot, leforrázzuk, állni hagyjuk körülbelül 20 percet, majd kortyolgatjuk. Ez a kicsit csípõs folyadék szintén nagyon jól fertõtlenít, illetve kiválóan „fûti” a szervezetet.

4. A csípõs dolgoknál maradva, a erõs paprika elrágcsálása ugyancsak remekül tisztítja a váladékot az arcüregbõl. Jó tanács: Ha erõs paprikát eszünk mindenképp legyen kéznél zsebkendõ; szükségünk lesz rá!

5. Gyógyír lehet a pálinka is, na nem a boltban kapható, hanem az igazi házi, melyet nagyszüleink is elõszeretettel használtak medicinaként. Elkészítése: 2 evõkanál mézre öntsünk 2 centiliter pálinkát. Forraljuk fel a keveréket, majd mikor már ihatóvá válik, hörpintsük le, s irány az ágy!

6. A húslevest õsidõk óta használják a háziasszonyok. Enyhíti a felsõ légutakban kialakult gyulladást, de talán az is hozzájárul a „csodaszer” hatékonyságához, hogy általában egy szeretõ családtag hozza az ágyba.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!