2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
A Citigroup eladja lakossági üzletágát Magyarországon isForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2014-10-16 08:14:12
A Citigroup világszerte 11 országban értékesíteni szándékozik lakossági üzletágait, köztük Magyarországon is – közölte a társaság kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint “Magyarország fontos ország a Citi számára, ahol tovább folytatja vállalati és intézményi, illetve kkv-ügyfeleinek (kis- és középvállalkozások) kiszolgálását, mint ahogyan azt 1985 óta teszi”.

Az aktív értékesítés a legtöbb érintett lakossági üzlet esetében folyamatban van, megvalósulásuk a piaci körülmények, a felügyeleti és egyéb jóváhagyások függvénye. A stratégiai lépések várhatóan 2015 végéig nagyrészt lezárulnak. Ebben az idõszakban változatlanul történik a lakossági ügyfelek kiszolgálása, a lakossági üzletág mûködése, beleértve a fiókokat és az irodákat.

A Citigroup a lépést azzal indokolja, hogy azokra a piacokra kíván összpontosítani, ahol a legnagyobb mérettel és növekedési potenciállal rendelkezik. Az új globális lakossági banki hálózatban 57 millió ügyfelet fognak kiszolgálni 24 országban, amelyek a Citi jelenlegi globális lakossági banki bevételeinek több mint 95 százalékát adják. A lépések egyúttal tovább egyszerûsítik a lakossági bank mûködését és javítják a teljesítményét – tették hozzá.

A Citi vállalati és intézményi üzletága továbbra is 160 országban, illetve közigazgatási területen mûködik.

A stratégiai lépések a következõ országokban mûködõ lakossági üzleteket érintik: Costa Rica, Csehország, Egyiptom, El Salvador, Guam, Guatemala, Japán, Magyarország, Nicaragua, Panama és Peru, valamint a lakossági finanszírozási üzletág Koreában. A Citi tovább folytatja vállalati és intézményi ügyfeleinek kiszolgálását ezekben az országokban.

A szervezeti átalakítás bejelentésével egyidõben tette közzé negyedéves pénzügyi eredményeit is a Citigroup. A lakossági üzletágnak 9,63 milliárd dollár bevétele volt 2014 harmadik negyedévében. Az észak-amerikai piacon 4,98 milliárd dollár volt a bevétel, Ázsiában 1,94 milliárd dollár, Latin-Amerikában 2,35 milliárd dollár, Európában, a Közel-Keleten és Afrikában (EMEA régió) együttesen 0,34 milliárd dollár.

2014 harmadik negyedévében a Citigroup nettó nyeresége 3,44 milliárd dollár volt, 2013 harmadik negyedévében 3,23 milliárd dollár. A negyedéves korrigált bevétel 19,98 milliárd dollárra nõtt az egy évvel korábbi 18,24 milliárd dollárról. A részvényenkénti nyeresége idén 1,15 dollár volt, tavaly 1,02 dollár.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!