2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Debrecenbõl Bécsbe átszállás nélkül!Forrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2014-10-17 08:43:39
A tervek szerint mintegy öt óra alatt tenné meg a vonat a közel 500 kilométeres utat.

Közvetlen nemzetközi vonatjárattal juthatunk el az új bécsi pályaudvarra a téli vasúti menetrend életbelépését követõen, várhatóan december közepétõl – adta hírül a turizmusonline.hu. Mint írják, az MT Zrt. ausztriai külképviseletének stratégiai célja, hogy Kelet-Magyarország is egyre jobban felkerüljön az osztrákok utazási térképére, s ezáltal ismert és kedvelt úti céllá váljon.

A beszámoló szerint a közvetlen járat ötlete három évvel ezelõtt született meg az elsõ Nagy Magyar Turizmusnapon. „Három év alatt az elképzelés valóra vált, s az osztrák beutazás szempontjából megvalósulhat a magyarországi „keleti nyitás”: az osztrák turisták számára Kelet-Magyarország évrõl-évre jobban elérhetõ és kedveltebb desztináció” – olvasható Ausztria vezetõ turisztikai szaklapjának, a TAI beszámolójában a vasúti járatnyitás kapcsán.

A tervek szerint a Debrecen-Bécs távot körülbelül öt óra alatt tenné meg a járat. Mintegy órával rövidebb idõ alatt az osztrákok Kecskemétre is eljuthatnak, mert a beszámoló szerint oda is indítanak közvetlen Eurocity járatot.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!