2024. április 20. Szombat, Tivadar.
 
A levegõ is megváltozikForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2014-10-18 14:30:06
A vezetõ beosztásúak összefogására van szükség Víg Szilárd szerint.

A renden és a törvények betartatásán alapuló érpataki modellt adoptálja Vig Szilárd (független), Konyár vasárnap megválasztott polgármestere – jelentette be a történelem tanár-politológus végzettségû új vezetõ csütörtöki sajtótájékoztatóján. A valamivel több mint 2 ezer lelkes község új polgármestere szerint csak így lehet élhetõ település Konyárból.

– Nagyon erõs együttmûködésre van szükség a gyermekgondozótól, rendõrõrs parancsnokán és a mezõõrön át a polgármesterig. Ezért minden vezetõ beosztású személytõl megkövetelem, hogy a jogszabályokat feladat- és hatáskörében messzemenõkig alkalmazza és tartassa be – fogalmazott.

Azt mondta, garantálja, hogy nem a származás, hanem a tettek alapján ítéli meg az embereket. – Szövetségesemnek tekintek minden olyan cigány embert, aki neveli a gyermekét, dolgozni akar, s betartja az együttélés szabályait – szögezte le.

A tájékoztatón részt vett Orosz Mihály Zoltán, Érpatak polgármestere is. Mint mondta, ha létrejön a vezetõk közötti összefogás, „egy éven belül a levegõ is megváltozik Konyáron”.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!