2024. április 18. Csütörtök, Andrea, Ilma.
 
NGM: együttes csúcson a születések és a nõi foglalkoztatásForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2014-10-27 08:25:57
Magyarország jó példa arra, hogy akkor születik több gyermek, ha több nõ dolgozik, s ennek következtében nagyobb biztonságban érzik magukat a családok – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken az MTI-vel, reagálva a Központi Statisztikai Hivatal friss adataira.

Az NGM közleményében idézték Szalai Piroskát, a nõk munkaerõ-piaci helyzetének javításáért felelõs volt miniszteri biztost, aki kiemelte: a KSH legfrissebb adatai szerint az idén több mint 1600-zal több gyermek született az elsõ nyolc hónapban, mint az elõzõ év azonos idõszakában, ezért nagy az esélye annak, hogy az utóbbi 5 év legmagasabb születésszámát érjük el az idén.

A közlemény szerint már akkor is elérnénk ezt a csúcsot, ha a következõ hónapokban csak annyi gyermek születne, mint tavaly.

Az NGM közleménye szerint komoly esély van arra is, hogy a teljes termékenységi arányszám meghaladja az idén az 1,4-et (azaz átlagosan egy anyának 1,4-nél több gyereke születik). A Bokros-csomag következtében esett 1,4 alá ez a szám, s maradt is ezen a szinten 18 éve – közölte Szalai Piroska.

A közlemény szerint a növekvõ születési adatok mellett gyorsan javulnak a nõk foglalkoztatási adatai is, 2014 második negyedévében az unió tagállamai közül mindhárom foglalkoztatási mutató Magyarországon javult a legnagyobb mértékben a nõknél: a 15-64 éves korú nõk foglalkoztatási rátája 3,3 százalékkal, míg a Magyarországot követõ Cipruson jóval kisebb mértékben, 2,1 százalékkal.

A munkanélküliségi ráta Magyarországon 2,4 százalékkal csökkent, a sorban következõ Portugáliában 2,3 százalékkal, a harmadik helyezett országban 1,7 százalékkal. Az inaktivitási arány is alacsonyabb Magyarországon, 2,1 százalékkal, Horvátország a következõ 1,9 százalékkal – emlékeztetett a nõk munkaerõ-piaci helyzetének javításáért felelõs volt miniszteri biztos.

Szalai Piroska véleménye szerint ezek a pozitív folyamatok a GYED extra bevezetésének köszönhetõk. Mint az NGM közleményében olvasható, januártól a juttatások megtartása mellett munkát is vállalhatnak a kisgyermekes anyák, s így a családok biztonságérzete kimutathatóan javult.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!