E cikk írója még emlékszik, hogyan önkénteskedett társaival az általános iskolában, egy idõs néninek vittek ebédet szívességbõl, aztán néha ottragadtak felmosni, varrni vagy beszélgetni. Talán picit nyomasztó volt tizenkét évesként az öreg ház és az öreg hölgy, mégis vissza-visszatértek. Így érezhetik azok a diákok is, akik idõsotthonban vagy éppen sérült társaik között töltenek heti egy órát, rendszeresen, legalábbis így mesélték. Eleinte kicsit furcsa volt, de aztán el sem akartak jönni.
Már több éve

– Mûsort adnak, felolvasnak, segítenek a gondozásban, a foglalkozásokon együtt kártyáznak a sok esetben súlyos demenciában szenvedõkkel – mondta Csernáthné Kárándi Erzsébet, a Fazekas Gábor Idõsek Otthona vezetõje. Az otthon a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának oktatóintézménye, ezért is szerencsések a benne öregedõk: az egészséges fiatalság jelen van, ami a lelki egészség szempontjából fontos.

– A közösségi szolgálat lehetõségének biztosítása olyan feladat, amelynek létrehozásához és mûködéséhez a középiskolák és a civil szervezetek, a települési önkormányzati, továbbá állami területi szervek, hatóságok és intézmények nagyfokú együttmûködésére van szükség. Ugyanakkor olyan lehetõség, amelybõl mind az egyén, mind a nemzeti és helyi közösség gazdagodhat – fogalmazott Gyulai Sándor, a hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium igazgatója, aki az elmúlt évek egyik legfontosabb változásának nevezte az önkéntesség teljesítését, hozzátéve: jó gyakorlat, hiszen az együttmûködést szolgálja. A gimnáziumban már harmadik éve szervezik Bácsiné Polyvás Imola igazgatóhelyettes koordinálásával. A bocskais diákok immár 47 fogadó intézmény közül válogathatnak, a legnépszerûbb a helyi könyvtár, az idõsek otthona és a helyi speciális oktatási-nevelési intézmény.
Ilyen is van!

Tóthné Csiszár Éva – a Dr. Molnár István Óvoda, Általános és Speciális Szakiskola, Kollégium és Gyermekotthon vezetõje – elmondta: küldetésüknek tekintik a fogyatékos tanulók részvételét a többségi társadalmi rendezvényeken, bevonásukat az intézmény életébe. Ennek színterei a szabadidõs tevékenységek, a hagyományápolás, az udvar rendbetétele, a munkára nevelés. Ebben vesznek részt az oda érkezõ önkéntes diákok is.

A tizedik osztályos Kiss Fanni sérült kortársai között tevékenykedett. Mint megjegyezte, nagyon érdekes élmény, hogy bár egykorúak, a segítségre szorulók mégis úgy néznek fel rájuk, mintha õk lennének a felnõttek. – Én a gyermekotthont választottam szolgálati helyemül (bentlakásos – a szerk.). Azt láttam, hogy az ott élõknek alig van valamijük, mégis sokat lehet tõlük tanulni – fûzte hozzá.

De hogy a diákok számára a könyvtár sem – már elnézést – unalmas hely a mai, táblaszámítógépekkel teli világban, örömmel hallottuk. Sõt, vannak, akik kifejezetten sok órát eltöltöttek a könyvek állagmegõrzésével, rendbetételével, a raktári jelzet felragasztásával. Emellett rendezvények szervezésében is közremûködtek. A végzõs Ábrók Kamilla mind az ötven órát ott töltötte, és kiemelte, hogy sosem unatkozott, változatos és hozzá illõ feladatok találták meg. – Még a raktárban is dolgoztunk, igazi csapatmunkára és precizitásra volt szükség, hiszen nem volt mindegy, a megfelelõ helyre kerülnek-e vissza a könyvek – fogalmazott. Mint a minapi konferencián kiemelték, e feladatok átalakítják a gyerekek gondolkodását. Akinek nincs a közvetlen közelében rászoruló – legyen az idõs vagy segítségre váró –, talán el sem tudja képzelni, mekkora szükség lehet rá!