2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Fideszesek is lehettek a tüntetõk tömegébenForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2014-10-28 08:03:18
A politológus szerint az erõszak miatt nem érte el célját a netadó elleni demonstráció.

Nem látok ellentmondást aközött, hogy az idei mindhárom választást a Fidesz fölényesen megnyerte, miközben vasárnap este komoly tömeget megmozgató tüntetés volt a fõvárosban a tervezett internetadó ellen. Itt most egy konkrét népszerûtlen kormányzati intézkedés vezetett a tiltakozáshoz – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Kiszelly Zoltán politológus. A Kodolányi János Fõiskola és a Századvég Politikai Iskola tanára úgy vélte, hogy a Fidesz székházának megtámadása elrontotta a tüntetést. Mint fogalmazott: „ezzel lábon lõtték magukat” a szervezõk, hiszen ma már nem az eredeti követelésrõl beszélünk, hanem arról, hogy erõszakba torkollott a megmozdulás.
Kormánypártiak is

– A nagy számok törvénye alapján nyilvánvalóan lehettek a tüntetõk között fideszesek is – vélte az elemzõ, aki arra emlékeztetett, hogy a „bukott ellenzék” a spontán felháborodást igyekezett meglovagolni. A tüntetés szervezõinek nagyrésze a baloldalhoz köthetõ személy volt.
Enyhítés?

Kiszelly Zoltán szerint a kormány nem számított ekkora ellenállásra, de nem fogják visszavonni az internetadót, csak maximálják majd annak mértékét. Amennyiben az elfogadás után ugyanilyen tiltakozás lesz, a kabinet tárgyalásra kényszerülhet, miközben precedenst sem akarnak teremteni – fejtette ki.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!