2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Hende: négy év alatt 50 százalékkal emelik meg a katonák illetményétForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2014-10-28 09:30:49
Négy év alatt 50 százalékkal emelik a katonák illetményét jövõ júliustól – jelentette be Hende Csaba honvédelmi miniszter hétfõn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Hende Csaba elmondta: a kormány 2010 óta elkötelezett abban, hogy a közszolgálatban dolgozók számára életpályamodellt, béremelést vezessen be. A pedagógusok és az egészségügyi dolgozók után a tûzoltóknál, rendõröknél és a katonáknál, s a tervek szerint 2016-tól a köztisztviselõknél is bevezetik az illetményfejlesztéssel egybekötött életpályamodellt.

A katonai életpályamodellrõl a miniszter elmondta: jövõ július elsejétõl a Magyar Honvédség teljes állományát érintõen átlagosan 30 százalékos illetményfejlesztést vezetnek be. Majd 2019 január elsejéig bezáróan évente további 5-5 százalékkal emelik a katonák illetményét.

Mindemellett a pótlékok rendszere is jelentõsen átalakul, s bevezetés elõtt áll a Magyar Honvédség új lakhatási támogatási rendszere is. Az új honvédségi lakástámogatási rendszer pénzbeli támogatásra épül majd – mondta a miniszter. Két új lakhatási támogatási formát vezetnek majd be: a lakásbérletet és a lízinget támogató úgynevezett lakáspénzt, valamint a lakásvásárlást és építést elõsegítõ egyszeri támogatást a hivatásos katonák körében. Ezen felül egy szélesebb kört érintõen, a közszolgálati életpályamodell részeként 2016-tól egy közszolgálati biztosítás bevezetését is tervezik – mondta a honvédelmi miniszter. Ennek részletein még dolgoznak, de a honvédelmi miniszter annyit elmondott, hogy ennek megvalósítását egy nonprofit alapon mûködõ saját biztosítási társaság révén tervezik.

A honvédelmi miniszter kiemelte: a Magyar Honvédség katonái minden évben erõn felül teljesítenek az ország határain belül és kívül, bizonyítják felkészültségüket, készek fegyverrel védeni a hazát, de készek helytállni az olyan ipari-, és természeti katasztrófák idején is, mint a 2010-es vörösiszap-katasztrófa, vagy a tavaly nyári nagy dunai árvíz. Mindemellett nemzetközi missziós tevékenységükkel hozzájárulnak Magyarország nemzetközi pozíciójának javításához is. A miniszter szerint kötelességük, hogy megbecsüljék a Magyar Honvédség állományát.

Elmondta, hogy korábban kidolgozták a katonai életpályamodellt, s annak egyes elemeit az új szolgálati törvény részeként már 2013-ban be is vezették. A következõ években pedig minden további intézkedést meghoznak.

Ez az életpályamodell egyrészt teljesítményalapú és kiszámítható elõmeneteli rendszert tartalmaz, amelynek lényege, hogy a legfelkészültebb és a legjobban teljesítõ katonák elõtt világos út áll a Magyar Honvédségben. Hende Csaba szólt arról is, hogy lesznek olyan hivatásos katonák, akik a nyugdíjkorhatár elérése elõtt kiválnak a rendszerbõl, de számukra is minden segítségét, át-, illetve továbbképzési lehetõséget megadnak, hogy a közszolgálat más területén dolgozhassanak tovább.

A katonák anyagi megbecsülésének része a jövõ év közepétõl kezdõdõ illetményfejlesztést. Hende Csaba kérdésre válaszolva elmondta, hogy mivel a honvédség létszámhiánnyal küzd, az illetményemelésre szánt elõirányzat sem egy adott létszámhoz van igazítva, az egy felülrõl nyitott keret, vagyis jövõbeli létszámbeli erõsödéssel is számolnak.

Hende Csaba kérdésre válaszolva leszögezte: az internetadóból származó bevételnek semmi köze az életpályamodell finanszírozásához. Azt mondta: az illetményfejlesztéshez szükséges mintegy 11 milliárd forintos forrást a jövõ évi költségvetésben pótelõirányzatként fogják megkapni az év közepétõl.

Arra a kérdésre, hogy az illetményemelés mely állománykategóriákat, milyen mértékben érint majd, a honvédelmi miniszter csak annyit árult el, hogy a számára “preferált állománycsoport”, amelyet az átlagosan jobban szeretne megerõsíteni az az altiszti kar.

Hende Csaba a sajtótájékoztatón szólt arról is, hogy 2016-ról, 2015-re elõrehozzák a honvédelmi kiadások növelését. Kérdésre válaszolva elmondta: ebbõl a keretbõl a honvédség technikai fejlesztésére is lesz majd pénz.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!