2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
A koleszterin nem ördögtõl való, a gyümölcsjoghurt már inkábbForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2014-10-30 08:34:46
Az egészségtudatos táplálkozás volt a középpontban a Helyi Élelmiszerek Vitanapján.

– A koleszterin nem ördögtõl való – ellentétben a margarinban is található transzzsírsavval, amely fogyasztását mindenképp kerülnünk kell – hívta fel a figyelmet Szalayné Kónya Zsuzsa, a Debreceni Orvostudományi Egyetem Dietetikai Szolgálatának vezetõje, azon a helyi élelmiszereknek rendezett vitanapon, melyet a Debreceni Egyetem és a Cívis Delikát közösen szervezett a közelmúltban.
Tévhitek

A szakember a Debreceni Egyetem Tudományos Konferencia Központjában elmondta, hogy a párizsi csaknem ugyanannyi koleszterint tartalmaz, mint a sertészsír, illetve az is kiderült, hogy a müzli, a narancs és a gyümölcsjoghurt koránt sem olyan egészséges, mint amennyire sokan gondolják. Elmondta továbbá, hogy a betegségek kialakulásának közel 80 százalékában a helytelen táplálkozás játszik szerepet.

Minél több mesterséges adalékanyagot tartalmaz egy élelmiszer, annál egészségtelenebb. Éppen ezért fontos, hogy lehetõleg csak házilag, természetes alapanyagokból készült és idényjellegû ételeket együnk. Mezei Adél boltvezetõ a rendezvényen a Cívis Delikát küldetését hangsúlyozta, mely szerint céljuk, hogy a tradicionális, helyi magyar élelmiszerek újra a kamrák polcaira kerüljenek.

Mircz Nárcisz sajtkészítõ a nagyvállalkozókkal folytatott versenyben a kistermelõk nehéz helyzetérõl beszélt, de a teljesen önellátó, családi gazdaságában született hagyományos és egészséges sajtok készítésének rejtelmeibe is beavatta a jelenlévõket. A termékbemutatóval egybekötött ételkóstolót szabad beszélgetés- és vita zárta, amelyen minden résztvevõ szabadon kérdezhetett és elmondhatta véleményét az eseményen elhangzottakkal kapcsolatban.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!