2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Egy gyermekesek is igényelhetik az otthonteremtési támogatástForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2014-10-30 09:09:51
A jövõ év közepétõl könnyebb lesz állami támogatással ingatlant vásárolni.

Balog Zoltán emberierõforrás-miniszter keddi bejelentése szerint kiterjesztik a szocpol nyújtotta támogatásokat, így azokat már használt lakásokra is lehet majd igényelni.
700 ezertõl

A jövõ év közepétõl könnyebb lesz állami támogatással ingatlant venni. Az otthonteremtési támogatás kibõvítését az emberi erõforrások minisztere jelentette be. A családi otthonteremtési kedvezményt 2015. július 1-tõl már az egy gyermekes családok is igényelhetik. Összege 700 ezer forint és 1 millió 170 ezer forint között lehet.

“Egyik legfontosabb célunk, hogy úgy erõsítsük meg a magyar családokat, hogy egyrészt egyre több gyermek szülessen, másrészt pedig egyre több olyan családban szülessen gyermek, ahol képesek és alkalmasak a szülõk a munkavállalásra” – közölte Balog Zoltán. Ezzel jelentõsen kibõvül az az eddigi meglehetõsen szûk kör, amelynek tagjai ebben a támogatási formában részesülhetnek. Eddig ugyanis csak új lakás vásárlásakor lehetett a szocpolt igényelni, ami a gyerekek számával és a lakás méretével megegyezõen nõhetett akár 2,5 millió forintig. A jövõben viszont több mint tízezer család juthat új vagy felújított lakáshoz.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!