2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Jöhet az új szocpol - használt lakásra isForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2014-11-03 14:13:06
Július 1-jétõl nemcsak új lakásokra, hanem használt lakásokra is igénybe vehetõ lesz a szocpol 700 ezer és 1,17 millió forint összeg között - derült ki ma Balog Zoltán miniszter szavaiból. Tavaly márciusban hasonló számok hangzottak el, akkor nem került bevezetésre az úgynevezett félszocpol.

Kitért a családi otthonteremtési kedvezmény kialakítására is, és elmondta: 2015. július 1-tõl 700 ezertõl 1,17 millió forintig lesz igénybe vehetõ a támogatás, nemcsak új lakás vásárlására, építésére, hanem használt lakás vásárlásra, meglévõ lakás bõvítésére is - idézte az MTI Balog Zoltán szavait.

Az egyszeri támogatást tartalmazó szocpolt eddig csak szigorú feltételek mellett, új lakások esetében lehetett igénybe venni.

A szocpol támogatás összege jelenleg három tényezõtõl,
a lakás alapterületétõl,
a gyermekek számától,
a lakás energiaminõsítésétõl függ.

Ezen belül is meglehetõsen szûk kört érintett a program: a 2012-es 569 után tavaly mindössze 514-en vettek kötöttek szerzõdést szocpolra. Bár tavaly többször felmerült a félszocpol bevezetésének ötlete használt lakások esetében, sõt a Portfolio birtokába került dokumentum szerint errõl minisztériumi elõterjesztés is született, a kormány elvetette a bevezetés ötletét.

A lakásépítési támogatás (szocpol) jelenlegi fõ feltételei
az igénybe vevõ csak köztartozásmentes adózó természetes személy lehet
az igénylõ (pár esetén legalább az egyikük) legalább féléves munkaviszonnyal rendelkezik
az igénylõnek, házastársának, élettársának, gyermekének, együttköltözõ családtagjainak lakástulajdona, állandó lakáshasználati joga nem lehet (kivéve egyes eseteket)
2010. január 1-jét követõen kiadott használatbavételi engedéllyel és legalább "B" energetikai minõsítéssel rendelkezõ új lakás vásárlásához, építéséhez
a lakás vételára áfa és telekár nélkül legfeljebb 300 ezer forint, alacsony energiafogyasztású lakás esetében legfeljebb 350 ezer forint lehet négyzetméterenként
a természetesen személyek már meglévõ gyermekeik után igényelhetik (betöltött 16. életév, nappali tagozatos tanulóknál betöltött 25. életév)
a 40. életévüket be nem töltött párok a nevelt gyermekek számától függetlenül legfeljebb két gyermeket vállalhatnak (megelõlegezett szocpol)
figyelmen kívül kell hagyni azt a gyermeket, akire szocpolt már igénybe vettek
ha a lakást 10 éven belül értékesítik, a szocpol visszafizetendõ.

Minden bizonnyal további lökést jelentene a fellendülõben lévõ lakás- és a hitelpiacnak, ha lazítanának a szocpol szabályain. Fontos feladata lehet még a kormánynak a lakáshitel-kamattámogatási rendszer felülvizsgálata is, ennek (a futamidõ elsõ 5 évére kamattámogatást tartalmazó) szabályozása ugyanis idén év végén lejár.

A Balog Zoltán által említett számok megfelelnek azoknak az összegeknek, amelyekrõl a tavaly márciusi tervek szóltak egy gyermekes családok esetében. Nem tudni egyelõre, mennyire lesz "szofisztikált" a szabályozás, és milyen feltételek mellett pontosan mekkora összeg lesz igénybe vehetõ.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!