2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Vasárnapi zárva tartás – Az OKSZ szerint 15-20 ezer dolgozó elbocsátásával járhat az intézkedésForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2014-11-04 10:25:37
Az üzletek vasárnapi zárva tartása mellett vannak nyomós érvek, de azt is figyelembe kell venni, hogy ez mintegy 15-20 ezer dolgozó elbocsátásával járhat – mondta az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) fõtitkára az MTI megkeresésére hétfõn.

Vámos György hangsúlyozta: az OKSZ elismeri, hogy nyomós érvek szólnak az üzletek vasárnapi zárva tartása mellett, fontos a családtagok vasárnapi együttléte, az alkalmazottak védelme, a kisvállalkozások támogatása, vannak ugyanakkor más fontos szempontok is, amelyeket mérlegelni kell.

A vasárnapi zárva tartás esetén a kereskedelmi szövetség elõzetes becslése szerint 15-20 ezres elbocsátással lehet számolni – mondta Vámos György, hozzátéve, hogy pontosabb számokat a javaslat beterjesztése, illetve elfogadása után lehet mondani, de ha kevesebbet van nyitva egy üzlet, akkor kevesebb alkalmazottra van szükség, még ha a forgalom áttevõdik is más napokra.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a forgalom nem “vándorolna” át egy az egyben más napokra, az átrendezõdés során lennének veszteségek. Emellett az alkalmazottak elesnének az 50 százalékos vasárnapi pótléktól, ami jelenleg többletkereseti lehetõség.

A nyitva tartó kisvállakozások ugyan többletbevételhez juthatnának, de az OKSZ fõtitkára szerint ez nem lenne jelentõs, mert akik a nagybevásárlásokhoz szoktak, azok megpróbálnák azt továbbra is megoldani.

Vámos György kiemelte, hogy a vásárlók véleményét szintén figyelembe kell venni. Korábbi reprezantatív közvélemény-kutatások szerint a megkérdezettek mintegy fele támogatta a vasárnapi nyitva tartást, ami 4-5 millió vásárlót jelent – hangsúlyozta.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!