2024. április 20. Szombat, Tivadar.
 
Cirógató napsütésben szántanakForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2014-11-05 11:02:53
A kukoricát még törik, a napraforgót és a burgonyát már „el is felejtették”.

Miközben a kukorica egy része még lábon áll, a búzát több tízezer hektáron már el is vetették a hajdú-bihari gazdák.

– Gyönyörû idõnk van, és ha ez (miként a meteorológusok ígérik) egész héten így marad, az sokat lendíthet az õszi mezõgazdasági munkálatokon – válaszolta érdeklõdésünkre Kiss Zoltán, a megyei kormányhivatal földmûvelésügyi igazgatója, akitõl megtudtuk, hogy a kukorica betakarítása a kétharmadánál tart, a hektáronkénti átlagtermés közelíti a 7 tonnát. A napraforgó, a szója és a burgonya már a raktárakban van és a cukorrépa szedése a terveknek megfelelõen halad.

„A megye egyes részein a talajelõkészítés remek ütemben megy, míg máshol (például a Sárrét környékén) nehezebb körülmények között végzik a gazdák ezt a munkát. A magágy elõkészítése az õsziek alá 80 százalékos készültségnél tart, miközben mintegy 40 ezer hektáron már földbe került a búza. A tavasziak alá az õszi mélyszántás intenzitása is változó, 30 százalékos a készültsége, de van még 2 hónap ennek a munkának a befejezésére” – mondta Kiss Zoltán, aki szerint december elsõ dekádjára mindennel végeznek a gazdák.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!