2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Nézõpont: StopsulikForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2014-11-06 10:01:34
A legmenõbb középiskolák rangsorának összeállításakor a négy leghúzósabb érettségi tantárgy érdemjegyeit és a kompetencia mérések eredményét vették figyelembe. Palicz István jegyzete.

Papírforma szerint ezek a legbeszédesebb mutatók egy-egy intézmény megítélésénél. Sok diák, tanár és szülõ szemében azonban a jó iskola nem itt kezdõdik. A továbbtanulás elõtt álló általános iskolások jelentõs részének eszében sincs „izmos”, rangos középsuliba felvételizni, mert „ott tanulni kell”. Tudatosan és szívesebben döntenek egy-egy lightosabb oktatási intézmény mellett, ahol nem veszik annyira komolyan a kisebb késéseket, hiányzásokat, ahol nem teszik olyan magasra a mércét a tanárok sem év közben, sem az érettségi vizsgán, és anélkül is lehetnek jó, sõt jeles tanulók, hogy különórákra járnának és vért izzadnának a tankönyvek felett.

Találkoztam olyan hivatásához maximálisan, korábbi munkahelyéhez a legkevésbé sem ragaszkodó pedagógussal, aki bevallotta, hogy bár nem csak az osztálytermen belül tartja egészségtelennek a klik(k)esedést, mégis örömmel végzi a munkáját az új iskolában, mert nem diktátor a direktor, kezelhetõbb, tisztelettudóbb és szorgalmasabb a diákság, a tantestület tagjai pedig áskálódás helyett segítik egymást. Jártam olyan suliban is, ahol márványcsempés volt a wc és infraérzékelõs a vízöblítés (mert erre nyertek pályázati támogatást), viszont nem volt pénz fénymásolásra és a tanárok szinte összeverekedtek egy-egy szál krétáért. Olyan szülõvel is beszéltem, aki azért íratta jobb intézménybe a gyermekét, mert ott már nem zaklatják, zsarolják, fenyegetik csemetéjét a „túlkoros osztálytársak”. A legjobb iskola szerintem az, amelyik az életre készít fel. Ha kell, arra, hogyan írj ütõs dolgozatot, ha kell, arra, hogyan üss vissza…

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!