2024. április 18. Csütörtök, Andrea, Ilma.
 
Kerékpáros rendezvények megyeszerteForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2014-11-14 18:13:36
A debreceni, a balmazújvárosi, a hajdúböszörményi és a tiszacsegei rendõrök is felhívták a figyelmet a szabályos közlekedésre.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendõr-fõkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya az elõzõ évekhez hasonlóan 2014. október 2-án egy debreceni általános iskolában közlekedésbiztonsági elõadást tartott, amelyen az iskolások megismerkedtek a legfontosabb – gyalogosokra és kerékpárosokra vonatkozó – közlekedési szabályokkal, valamint kerékpáros ügyességi versenyen is részt vettek. Az elõadást és versenyt követõen a gyerekek ismereteiket KRESZ teszt formájában ellenõrizhették. A legjobb eredményt elért 11 diák a 2014. november 13-án tartott eredményhirdetésen kerékpáros igazolványt kapott a Hajdú-Bihar Megyei Balesetmegelõzési Bizottságtól. A rendezvény célja az volt, hogy a rendõrök a gyermekek felkészítésével javítsák a közlekedésbiztonsági helyzetet és megelõzzék a közúti közlekedési balesetek bekövetkezését.

A Hajdúböszörményi Rendõrkapitányság 2014. november 12-én a Város Önkormányzatának, a Hajdúböszörményi Területi Balesetmegelõzési Bizottságnak, valamint egy biztosító társaságnak a támogatásával kerékpározáshoz alkalmas, jól láthatóságot segítõ dzsekiket adott át a Hajdúböszörményi Keró Lovagoknak, amellyel a cél a biztonságos kerékpározás elérése, a védõeszközök használatának népszerûsítése volt. A Keró Lovagok elnevezésû iskolásoknak szóló program arra hívja fel a figyelmet, hogy a gyerekek kerékpározás közben használják a védõfelszereléseket, ismerjék meg a kerékpáros közlekedés szabályait, valamint balesetmegelõzési programokon vegyenek részt és mindezekkel példát mutassank kortársaik elõtt.

A balesetek megelõzése érdekében a Balmazújvárosi Rendõrkapitányság is csatlakozott az Országos Rendõr-fõkapitányság Országos Baleset-megelõzési Bizottság által indított „Látni és látszani” elnevezésû kampányhoz, melynek ideje alatt a rendõrök a láthatóságot segítõ eszközöket – lámpát, prizmát és láthatósági mellényt – osztanak a kerékpárral közlekedõknek. A rendõrök felhívják a közlekedõk figyelmét a rájuk vonatkozó KRESZ szabályokra és ellenõrzik a kerékpárok kötelezõ tartozékait is. A járõrök 2014. november 13-án a Balmazújvárost Nagyhegyessel összekötõ 3321-es úton osztottak láthatóságot segítõ mellényeket az ott dolgozóknak.

A Tiszacsegei Rendõrõrs munkatársai 2014 októberében és novemberében – egy-egy alkalommal – ellenõrizték egy tiszacsegei, valamint egy újszentmargitai általános iskolákba kerékpárral érkezõ tanulók kétkerekû jármûveinek mûszaki állapotát. Az ellenõrzések alkalmával a rendõrök több mint 200 kerékpárt vizsgáltak át és a jármûvek állapotáról olyan nyomtatványokat töltöttek ki, amelyeken rögzítették a feltárt hiányosságokat, hogy felhívják a tanulók és a szülök figyelmét is azok kijavítására, pótlására. A rendõrök a második ellenõrzés alkalmával a kifogástalan mûszaki állapotban lévõ kerékpárral érkezõ alsó és felsõ tagozatos diákok között – a Hajdú-Bihar Megyei Balesetmegelõzési Bizottság támogatásával – egy-egy kerékpáros védõfelszereléseket tartalmazó ajándékcsomagot sorsoltak ki. A kampány sikere, hogy a második alkalommal több kerékpár bizonyult kifogástalan mûszaki állapotúnak, mint elõször.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!