| Utolsó módosítás: 2008-09-23 19:04:59 |
|
Aki jó irányban szeretne változtatni az életén, annak nem árt megjegyezni néhány fontos feng shui szabályt. Sokszor ugyanis egy-egy apró lakberendezési fordulattal sokat tehetünk azért, hogy jobban menjenek a dolgaink. Jó tudni például, hogy az épület elején lévő helyiségekben legaktívabb a csi (pozitív energia). Ha ez a lakásunknál a nappali, munkahelyünknél az iroda, az az egész házban kedvező folyamatokat indít el. Nem szerencsés viszont, ha a hálószoba a lakás elején, munkahely esetén az iroda az épület végében található.
Másik megfontolandó tanács, hogy lehetőségeink szerint válasszunk olyan bútorokat, amelyeknek nincsenek éles sarkai. A kínaiak szerint a sarkok támadó jellegűek, és amerre mutatnak, rendkívül erős csit lövellnek. Az éles sarkú bútorokat próbáljuk úgy fordítani, hogy lapos felükkel legyenek az ajtó irányában. Illetve helyezhetünk rájuk terítőt, szobanövényeket, amik kedvezően palástolják az éleket.
Figyeljünk a lépcsőkre is! Ezek is túl sok éltető erőt sodornak ki, főleg, ha a főbejárat felé mutatnak. Ez elviheti a háziak szerencséjét és egészségét. Ha a bejárati ajtó szemben van a lépcsővel, valamivel célszerű megállítani a csí kiáramlását. Lehet ez tükör, növény, bútor, vagy műalkotás. A lépcső mellett vízszintesen elhelyezett képek például nagyon jó szolgálatot tehetnek.
Az elektromos tárgyak sem túl kedvezőek egy lakásban. A tévé, számítógép jelenléte nem hagyja nyugodtan pihenni az embert. Letakarhatjuk őket egy szép anyaggal, vagy helyezzük őket kevésbé központi helyre.
Munkahelyünkön az íróasztalunk legyen szemben az ajtóval. ez nagyon fontos! Hálószobánkban pedig kerüljük a tükrös szekrényeket! A tükör ugyanis zavarja a pihenést. Az ágyat nem szabad az ajtóval szemben elhelyezni, de arra ügyeljünk, hogy fekvés közben rálássunk az ajtóra.
(Következő részünkben bemutatjuk a lakás báguá térképét.)
Beküldte: Erika (2008-09-25 22:43:07)
Szia Andika!
Köszi a jó tanácsokat. Azt hiszem van min változtatnom. Várom a további ötleteket:)))
|