2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Fuvarozók: jól jár az állam a közúti szállítás fejlõdésévelForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2014-11-19 08:22:57
Az ágazat cégei évi 61 milliárd forintot fizetnek be a központi költségvetésbe, és ehhez jön még az évi 150 milliárd forintos útdíj.

Becsey Zsolt László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelõs helyettes államtitkára a rendezvényen elmondta, az ágazat a 2004-es uniós csatlakozás után a közösség belsõ piacán fenntartotta versenyképességét. Az unión belül az éves szállításból 4,4 százalékos arányban részesül, s ezzel a hetedik helyet foglalja el - közölte.

Berczik Ábel, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára hozzátette, az ágazat cégei évi 61 milliárd forintot fizetnek be a központi költségvetésbe, ehhez járul még az évi 150 milliárd forintos útdíj. A különféle kedvezmények és visszatérítések miatt a cégeknél évi 30 milliárd forint marad - ismertette az adatokat.

Magyarországon 11 842 áruszállító cég van, jármûveik száma 62 ezer. Az 1507 autóbuszos szállító cég 14 806 jármûvel rendelkezik. A cégek száma évrõl évre csökken, így koncentrálódik a piac - mondta Vereczkey Zoltán. Közölte, a 2008-as válság óta csak a belföldi szállítás csökkent, de a teljesítményt mérõ árutonna-kilométer - a külföldi szállítás miatt - nõtt.

Az elnök kifogásolta: bár az útdíjat fele-fele arányban fizetik a belföldi és a külföldi fuvarozók, az idén szeptember végéig kiszabott bírságból 11 milliárd forint jutott a magyar cégekre, míg a külföldiekre csak 1,6 milliárd forint. Kifogásolta, hogy nincs elég gépjármûvezetõ, és hogy sokba - 1 millió forintba - kerül a kiképzésük, amely jelentõs teher a cégeknek. Végül azt vetette fel, hogy a jövõ évi költségvetésben az ideinél 40 milliárd forinttal több útdíj-bevétel szerepel. Ezt miképpen akarja beszedni az állam - tette fel a kérdést, amelyhez az elõadások utáni vitában a cégek képviselõi is csatlakoztak.

Becsey Zsolt az útdíj emelésére azt válaszolta, hogy még nem tudni mekkora lesz, mert nem született döntés róla. Kifejtette, a kormány a 2020-ig tartó következõ uniós költségvetési idõszakban megvalósítandó közúti fejlesztéseket az unió elé terjesztette. A közúti fejlesztések támogatása legfeljebb 85 százalék lehet, és a projektek jóval szerényebbek lesznek, mint az elõzõ idõszakban. A támogatások háromnegyede ugyanis a vasúti és vízi fejlesztésekre jut. A vasútnál a fõ tranzit- és az elõvárosi vonalak fejlesztése a cél.

Berczik Ábel a jármûvezetõk képzésérõl elmondta, hogy költsége levonható a szakképzési hozzájárulásból, annak 16,5 százalékáig. Emellett az EU 1 milliárd forintot adott a tavaly zárult költségvetési idõszakban képzésre. A helyettes államtitkár beszélt a jövõ januártól mûködõ - 8,5 milliárd forintos beruházással létrehozandó - elektronikus közúti áruforgalom ellenõrzõ rendszerrõl is. Az e-útdíj infrastruktúrájára épülõ rendszer az áfa-csalások visszaszorítását célozza.

A vitában elhangzott, hogy azért hiányoznak itthon a sofõrök, mivel sokan külföldön dolgoznak. A fiatalok pedig azért nem vállalják a képzést, majd pedig a jármûvezetést, mivel akár 2-3 havi fizetésükre is rúghat egy - akár kicsinek számító - vétség büntetése. Az átlagkeresetük tavaly havi bruttó 236 ezer forint volt, míg egy bírság 400-600 ezer forint is lehet.

A vitában több felszólaló nehezményezte: a kormány több esetben is úgy döntött a fuvarozókról, hogy elõtte nem kérdezte meg az érdekképviseletüket.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!