2024. április 19. Péntek, Emma.
 
Új feladatra hangolvaForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2014-11-22 16:22:10
2003 óta ünnepli a Közgyûlés a megyenapot, 2007 óta mindig más településen.

1605-ben Bocskai István hajdúnemesi kiváltságokkal ruházta fel a településen élõket és városi címet adományozott Komádinak. Közel 100 évig, 1700-ig viselhette Komádi e kitüntetõ címet, amikor is I. Lipót megfosztotta Komádit a városi kiváltságoktól. A 2001 óta ismét városi rangú helység fontosnak tartja, hogy élhetõbb és szerethetõbb legyen, nem feledve az elõttük járók példáját – fogalmazott Tóth Ferenc, Komádi polgármestere a megye napja alkalmából tartott ünnepi közgyûlésen. Biharország gazdag múltú települése az egyik legkiterjedtebb határúnak számít ma is, ugyanis 15 ezer hektáron terül el. Az ott élõk szorgalmának és kitartásának köszönhetõen a századfordulóra vasútvonalat építettek, s bár Trianon az ország szélére sodorta õket, a megújulásba vetett hitük nem lankadt – fogalmazott a polgármester utalva az irodalomra és történelemre egyaránt, s kiemelte, a részes büszkeségével ünneplik a megyenapot.
Hazafiak voltak

Vérzivataros idõszakok állnak mögöttünk, õseink között mégis mindig voltak olyan hazafiak, akik élére álltak a jó törekvéseknek. Megtanulták, hogy nem mindig kell hinni azoknak, akik látszólag jó szándékkal közelítenek: Bocskai is felismerte, hogy a császár barátsága túlmutat a török elleni harcon, ezért az álmosdi csatában orvosolta jóhiszemûségét. A megyerendszer is kiállta az évezredes próbákat, újabb kihívások érkeznek, s bár az állam máshogy szervezi a közigazgatást – most a kormányhivatalokon keresztül -, mégis van értelme a Megyei Közgyûlésnek – mondta Pajna Zoltán, a testület elnöke.

- Új feladat a területfejlesztés, s megmaradt a közösségfejlesztés, -építés. A megyének fontos az öntudat, újra kell gondolni helyünket a világban, megtalálni az együttmûködés pontjait, megtartva az egyes települések identitását. De a 21. századi versenyképességet is szem elõtt tartva csökkenteni kell a lemaradásunkat Európában. Míg õseink így tettek, mi nem szabadságharccal vívjuk ki a megújulást, hanem a szegénység felszámolásával, a térségek elmaradásának csökkentésével, az érdemesek és példamutatók kiemelésével – folytatta. A megye egy „virágos mezõ”, rajtunk múlik, hogyan viszonyulunk hozzá, hogyan érintjük meg. Nem hivatalt vezetünk, hanem nyitottnak kell lennünk az emberek irányába – tanácsolta a megjelent vezetõknek.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!