2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Pár ezer forinttal nõhet a kötelezõ gépjármûbiztosításForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2014-11-26 15:29:42
Idén átlagban 5-10 százalékkal, vagyis egy-két ezer forinttal emelkedhet a kötelezõ gépjármû-felelõsségbiztosítás díja – errõl is szó volt a 180 perc keddi adásában.

Már csak néhány nap van hátra a kötelezõ gépjármû-felelõsségbiztosítások (kgfb) felmondására, illetve az új szerzõdések megkötésére. Pandurics Anett, a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) elnöke a 180 percben azt mondta, tapasztalataik szerint idén sokkal kevesebben váltanak biztosítót, mint az elõzõ években.

Ennek elsõsorban az az oka, hogy az árak picit elkezdte emelkedni, ami teljesen új tendencia. Egyelõre csak évközi adatok vannak, ezek szerint a növekmény 5 százalék, a végén pedig, a szakember prognózisa szerint, az emelkedés mértéke legfeljebb 10 százalék körül alakulhat. A változás várhatóan különbözõen érinti a jármûkategóriákat, sokkal jobban nõ a flották, a pótkocsik, a teherkocsik díja, mint a személyautóké.

Pandurics Anett megjegyezte, a körülbelül 1,4 millió személygépjármû több mint 50 százalékánál most van a forduló. Annak, aki mégis váltani akar, december 1-jéig, hétfõig kell eljuttatnia a felmondását a biztosítóhoz, a megkeresését nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni – tette hozzá.

A tarifák változását a Magyar Nemzeti Bank (MNB) is méri, az intézmény biztosítás és pénztárfelügyeletért felelõs igazgatója Nagy Koppány László teljesen friss számokat ismertetett a Kossuth Rádió mûsorában. Az MNB adatai szerint a növekedés 19 százalékos, ez azonban nem jelent egyértelmûen díjnövekedést. Utóbbi akkor történne, ha senki nem váltana biztosítót. Ám új szerzõdés megkötésével jelentõsen kisebb lehet a drágulás mértéke, tavaly például 8 százalékkal nõttek a tarifák, ami csak 2 százalékos díjnövekedést eredményezett. Ebbõl kiindulva, idén valóban 5-10 százalékos, vagyis egy-két ezer forintos díjnövekedés várható – tette hozzá.

Pandurics Anett szerint a magyar tarifák mindenféle nemzetközi összehasonlítás szerint nagyon alacsonyak. Például Romániában is 115 euró, azaz 35 ezer forint az éves átlagdíj, míg Magyarországon egy személyautó kgfb-je 13-14 ezer forint, vagyis a harmada, a 200 eurós németországi díjjal összehasonlítva még nagyobb, ötszörös a különbség.

A MABISZ elnöke szerint a magyarországi növekedés oka, hogy a nagyon erõs verseny hatására az árak korábban elértek a lehetséges legalacsonyabb pontra, a biztosítók – részben a kárhányadok, kártapasztalatok alapján – nem tudták tovább csökkenteni a díjaikat.

Nagy Koppány László hozzátette, 2007-ben még 34 ezer forint volt az átlagos díj – a személyautók, teherkocsik, kamionok, vontatók átlagát tekintve –, ma pedig 19 ezer. Ez azt jelenti, hogy az éves biztosítási díj egy tank benzin árának felel meg.

A Kossuth Rádió mûsorában arról is szó volt, elõfordult már, hogy a tarifákat összehasonlító oldalak által kiadott számok, és a biztosító társaságok honlapján szereplõ adatok eltértek egymástól. Pandurics Anett szerint ezért az, aki biztos akar lenni a biztosítók által ajánlott összegekben, használja a MABISZ által kifejlesztett internetes díjnavigátort, vagy menjen föl az MNB honlapjára, mert vita esetén, a jegybank oldalán közzétett tarifa az irányadó. Jóval kevesebb autós vált biztosítótKisebb pontatlanságok voltak a kgfb-kampánybanDrágulhat a kötelezõ: érdemes váltani?Nem apró betûs segítségek a jegybanktólKötelezõ: 10 százalékos a díjemelkedés az elsõ nap kötéseiben

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!