2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
A kerti törpe megúszhatja az adótForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2014-11-28 11:04:16
Címkék: Bihari hírek
A települési önkormányzatok nem szívesen raknának újabb terhet a családok nyakába.

„Jelenleg az iparûzési adó és a kommunális adó jelenti városunkban a helyi adó fogalmát, de az ezekbõl származó bevétel is elenyészõ. Hajdúhadház évi 4 milliárd forintos költségvetéséhez képest a helyi adókból csupán 150 millió forint jön be” – mondta el a Naplónak Csáfordi Dénes hajdúhadházi polgármester.
Csak megfontoltan

A jövõ évtõl települési adó bármely adótárgyra kivethetõ, amit a törvény nem tilt. Ez azt jelenti, hogy az úszómedencétõl a kerti törpéig szinte minden után szedhetõ lesz helyi adó. Csáfordi Dénes úgy fogalmazott, hogy amíg nem látják a költségvetési sarokszámokat, addig azt sem tudják, hogy a kötelezõ és az önként vállalt feladatok ellátásához az állami direktíva mellett mennyi helyi bevételre lesz szükség.

– Az biztos, hogy ha bevezetünk egy új adónemet, akkor az emberek pontosan tudni fogják, hogy mire fordítjuk a tõlük beszedett pénzt. Az a baj, hogy adóerõ tekintetében nagyon rosszul áll a településünk, ezért az európai uniós forrásokat a jövõben fõként a gazdaság élénkítésére akarjuk koncentrálni – fogalmazott a városvezetõ.
Marad a régiben

Sóvágó László, Hajdúszoboszló polgármestere rövidre zárta a beszélgetésünket. Arról tájékoztatott, hogy a fürdõváros jövõre nem tervez új helyi adót bevezetni és a meglévõk mértéke sem változik. Komádiban az iparûzési adó mértéke évek óta a maximumom van. Tóth Ferenc polgármestertõl megtudtuk, hogy nyilván áttekintik majd a törvény kínálta lehetõségeket, de szándékuk szerint nem akarják az ott élõ embereket tovább terhelni. Barabás Ferenc, Biharkeresztes elsõ embere is úgy véli, hogy amíg nem látják a költségvetés szabta kereteket, addig nincs mirõl beszélni. Az esetleges új helyi adók kapcsán azonban sokat sejtetõen megjegyezte: ahol évente 300-400 ember közfoglalkoztatottként talál csak munkát és ahol ilyen sok a nyugdíjas, nem biztos, hogy szerencsés lenne bármiféle újabb helyi adó.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!