2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Ezért isznak az angolok teátForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2014-12-02 08:44:08
A növényi kórokozók, vagyis az emberiség történelmét is megváltozató gombák, baktériumok és vírusok sokszínû világába kalauzolta el növénykórtani elõadásában a hallgatókat Palkovics László a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából tartott elõadásában.

A humán kórokozókról, például a 14. század közepén Európában hatalmas járványt okozó baktériumról vagy az elsõ világháborút követõen körülbelül ötvenmillió ember halálát okozó spanyolnátha vírusáról közismert, hogy megváltoztatták az emberiség történelmét. A növényi kórokozókkal kapcsolatban ritkábban beszélünk ilyen hatásokról, pedig példa szép számmal akad – mondta Palkovics László kertészmérnök, az MTA doktora, a Corvinus Egyetem tanszékvezetõ professzora.

A 17. század utolsó harmadában London szinte a kávéházak városa volt. A brit fõvárosban körülbelül 3000 kávézóban kínálták a forró feketét. A korabeli társasági és üzleti élet fórumainak szerepét is betöltõ helyek és a kávézás történetében az jelentett drámai fordulatot, amikor a ceyloni kávécserjéket 1870 körül megtámadta a kávérozsdát okozó gombafaj. A kávétermesztés drasztikusan visszaesett, nem csupán a korábban Londont is ellátó Ceylonban, hanem Afrikában is. A termelés súlypontja fokozatosan átkerült Dél-Amerikába, a kávét nélkülözni kényszerülõ angolok pedig áttértek a teára.

Bár a növényi vírusokat csak mintegy száz éve fedezték fel, a mikrobiológia, a molekuláris biológia, a biotechnológia és az informatika robbanásszerû fejlõdése szinte határtalan perspektívát nyitott a megismerés, a diagnosztika és az ismeretek gyakorlati alkalmazása terén – mondta Palkovics László.
Mesterséges fág és vírus

A jelentõs eredményeket említve utalt arra, hogy 1965-ben elõállították az elsõ mesterséges bakteriofágot, vagyis a baktériumokat fertõzni képes vírust, az elsõ fertõzõképes növényi vírusklónt pedig 1984-ben készítették el.

Ezzel elindult a növények és a vírusok együttélésének megismerési folyamata – hangsúlyozta a felfedezés jelentõségét. A tudomány számára lehetõvé vált például, hogy víruseredetû örökítõanyagok növényi genomba való beépítésével vírusellenálló, rezisztens növényeket hozzanak létre, aminek fontos hatása lehet az emberiség élelmiszer-termelésére. A technológia fejlõdésével pedig nem csupán a mennyiség, hanem a megtermelt növények minõsége is tovább javulhat, hiszen már most is létezik például olyan, a géntechnológia felhasználásával elõállított növény, amellyel a Távol-Keleten a vitaminhiányt tudják kezelni.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!