2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Kormányszóvivõ: 86 milliárd forint a fogyatékkal élõk támogatásáraForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2014-12-03 10:21:06
A kormány az idén 86 milliárd forintot fordít a fogyatékkal élõ emberek támogatására - közölte a kormányszóvivõ kedden Debrecenben, a Fény Felé Alapítvány Kincsesláda kreatív stúdiójának

Kurucz Éva elmondta: 2010 óta folyamatosan emelkedik a támogatás összege, novemberben több mint 114 ezer fogyatékkal élõ ember kapott ilyen címen ellátást.

Hozzátette: jelenleg 80 ezer megváltozott munkaképességû ember dolgozik az országban, kétszer annyi, mint 2010 elõtt.

A kormányszóvivõ emlékeztetett rá, hogy december 3. a fogyatékkal élõ emberek világnapja.

A kormány elkötelezett a fogyatékkal élõ emberek iránt, mint ahogy az alaptörvény is rögzíti: Magyarország megvédi a fogyatékkal élõ embereket, és segíti munkaerõ-piaci elhelyezkedésüket, oktatásukat, képzésüket - sorolta Kurucz Éva.

A kormány megemelte a kiemelt ápolási díjat a súlyos betegek otthoni ápolása esetén az alap ápolási díj 180 százalékára. Az 53 ezer forintos havi juttatást jelenleg nyolcezren kapják - fûzte hozzá a kormányszóvivõ.

Boros Attila, a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal fõosztályvezetõje elmondta: 2013-tól - pályázati formában - egységessé vált a rehabilitációs támogatások rendszere. Bér- és költségtámogatásokra 35 milliárd forintot biztosított a kormány, ebbõl több mint 30 ezer megváltozott munkaképességû ember foglalkoztatása valósult meg.

A debreceni Fény Felé Alapítvány a rehabilitációs pályázat segítségével 2013-ban 13, az idén 26 fogyatékkal élõ foglalkoztatását oldotta meg, jövõre ebben a formában 36 foglalkoztatottat támogatnak - mondta el a Kincsesláda kreatív központjuk átadásán az alapítvány elnöke.

Suller Attiláné Polgár Márta közlése szerint a stúdió létrehozására csaknem 20 millió forint támogatást nyertek, és további tíz munkahelyet létesítettek a megváltozott munkaképességû debrecenieknek.

A kreatív stúdió boltként is mûködik: a fogyatékkal élõ emberek által természetes anyagokból készített tárgyakból származó bevétel az ellátásukat egészíti ki - jelezte az alapítvány elnöke.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!