2024. április 18. Csütörtök, Andrea, Ilma.
 
Ezt már a gázszámlán is megérezhetjükForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2014-12-10 08:28:44
10-15 százalékkal is csökkenhet a gáz ára, ha folytatódik a mostani tendencia a világpiacokon. A kõolaj ára majdnem a felére esett az elmúlt hónapokban, és ez a földgáz árára is hatással van. A Híradónak nyilatkozó szakértõ úgy fogalmazott, hogy rövidesen akár kellemes meglepetéseket is okozhatnak majd a fûtésszámlák.

„Kiegyensúlyozott, ingadozásoktól mentes piacot szeretnénk” - mondta Ali Száleh Al-Omár kuvaiti olajügyi miniszter. A naponta 30 millió hordónyi olajat kitermelõ, a világ ellátásának egyharmadát adó OPEC államok is döbbenten figyelték az utóbbi hónapokban az olaj árának folyamatos esését. A nyáron még 100 dollárba került egy hordó olaj. November közepén 78 dollár, a héten viszont ez az ár mindössze 64 dollár volt.

Az ok a szakértõk szerint az, hogy miközben a világ gazdaságának növekedése lassult, csökkent az olaj iránti kereslet, a kitermelés üteme viszont nem mérséklõdött. A világpiaci ár csökkenésének elõször az autósok érezték a pozitív hatását. A benzin csaknem négy, a gázolaj pedig három éve volt utoljára ilyen olcsó.

Hegedûs Miklós, a GKI Energiakutató Kft. ügyvezetõ igazgatója azt mondta: valószínûleg a földgáz ára erõteljesebben csökken, mint a kõolaj illetve üzemanyagoké. A kõolajárindex jelentõsen befolyásolja a földgáz világpiaci árát. Az igazgató azt mondja, a nagy kínálat mellett kisebb lett kereslet a földgáz iránt, így még alacsonyabb lehet az ára. Hegedûs Miklós hozzátette, ez a magyar kormány tárgyalópozícióit is javíthatja Oroszországgal szemben, ahonnan a gáz érkezik.

Akár 10-15 százalékkal is csökkenhet a gáz ára - ezt mondta a Híradónak Drucker György, az energiainfo.hu vezetõ elemzõje.

„Ez nyugodtan megjelenhet a következõ év elsõ, második negyedévében. És elképzelhetõ az, hogy ennek nyomán további kellemes meglepetések érzékelhetõek majd a fûtõanyag számlában” – fogalmazott az elemzõ.

Elemzõk szerint a magyar gazdaságra is pozitív hatással lehet a kõolaj és a földgáz árának esése. A csökkenés ugyanis mérsékli az inflációt és élénkíti a fogyasztást, ami a gazdasági növekedést is segítheti.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!