2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Mind többen vágynak horgászniForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2014-12-10 09:45:46
Az új belépõk részére törvényileg elõírt alapismereti vizsgát is 700-an, 32 százalékkal többen tették le, mint egy évvel korábban.

Az elmúlt 4-5 évben országosan tapasztalt, mintegy 30 ezer fõs számbeli visszaesés után úgy tûnik, ismét növekedésnek indult a horgászok száma, legalábbis Hajdú-Bihar megyében, mivel idén összesen 12 ezer 300-an váltották ki az engedélyt, 840-nel többen, mint a 2013-ban – tájékoztatott dr. Veres Ferenc, a Hajdú-Bihar megyei Horgász Szervezetek Szövetségének ügyvezetõ elnöke.

– A természet azonban sajnos most sem volt kegyes a horgászokhoz, a Debrecen-Erdõspusztán lévõ fancsikai-, mézeshegyi-, vekeri-tavakat a tavalyi õsz és tél szárazsága miatt nem sikerült feltölteni, azok vízszintje folyamatosan apadt, így minden jel arra mutat, hogy ezek a közkedvelt tavak 2015-ben kikerülnek a horgászati lehetõségekbõl, amit nagyon sajnálunk. Vízinövény-irtási céllal beszereztük az amurtelepítési hatósági engedélyt, mészhidráttal kezeltük a vizeket, hogy az algákat gyérítsük, a vízhiányt azonban sajnos nem tudtuk pótolni. A tavak mostani állapotát alapul véve a jövõ évre Fancsikára területi engedélyt így nem is tudunk kiadni – közölte az ügyvezetõ.
Rendszeres halasítás

Ahol a vízutánpótlás lehetõsége adott volt, ott rendszeresen (Látólépen és a Keleti-fõcsatornán 10-10 alkalommal is) halasította a vizeket a szövetség tagegyesületeivel. Az elõzetes felmérés szerint 75-80 millió forintból mintegy 1000 mázsa pontyot, amurt és keszegféle halakat, valamint több tízezer ragadozó ivadékot telepítettek a vizekbe. A halászati õrök számát is növelték, technikai felszereltségüket is javították, hogy a rendõrséggel együttmûködve az eredményesebb halvédelmet szolgálják.

– A Földmûvelésügyi Minisztérium fõosztályvezetõjével a közelmúltban konzultáltunk, ez alapján várjuk a 2013-ban elfogadott halászati törvény végrehajtási rendeleteinek mielõbbi megjelenését, ami alapvetõen olyan lényegi ügyekben is érintheti a horgászszervezeteket, mint a halõrzés támogatása vagy az állami tulajdonban lévõ vizek újabb haszonbérbe vétele. Bízunk abban, hogy a vezetésemmel mûködõ Országos Jelölõ Bizottság által ajánlott és megválasztott új MOHOSZ tisztségviselõk hozzáértésük, elkötelezettségük révén e téren is sikeresen tudják majd képviselni a több százezer fõs horgásztábort, sok víz kerül majd a 2016-2017-es években a horgászok hasznosításába – számolt be munkájukról dr. Veres Ferenc.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!