2024. április 19. Péntek, Emma.
 
Idõsekre utazott a bihari rémForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2014-12-12 12:53:12
Pénzt nem tudott zsákmányolni, egy asszonynak mégis a halálát okozta.

Megváltoztatta a Debreceni Ítélõtábla az elsõfokú ítéletet annak a férfinak az ügyében, aki két idõs sértettõl is erõszakkal próbált meg pénzt szerezni, de egyik alkalommal sem sikerült. M. B. – akit elsõ fokon emberölés kísérlete és magánlaksértés bûntette miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítéltek, s az akkori döntés értelmében legkorábban 30 év múltán szabadulhatott volna – feltételes szabadságra bocsátásának legkorábbi idõpontját 35 évre súlyosították másodfokon. A táblabíróság szerint ennyi idõ szükséges a büntetési célok eléréséhez. A döntés jogerõs – tájékoztatott Fórizs Ildikó szóvivõ.

A váncsodi férfi mindkét bûncselekményt 2009 õszén követte el, az egyik sértett, egy biharkeresztesi asszony belehalt az elszenvedett sérüléseibe. A bíróság által megállapított tényállás szerint a negyedrendû vádlott biztatta M. B.-t, hogy a 87 éves nõ értéktárgyait szerezze meg. A konyhaajtót berúgva jutott be a lakásba, ahol készpénz után kutatott. Amikor a néni kijött a hálószobából, a vádlott rátámadt, a földön fekve is bántalmazta. Mivel más értéket nem talált, a fülbevalóját vitte magával. Az idõs nénire másnap egy közeli ismerõse talált rá, a mentõ kórházba szállította, ahol néhány nap múltán életét vesztette.

A „bihari rém” másik áldozata is egy idõs, egyedül élõ ember volt. Az ügy másod- és harmadrendû vádlottjai családlátogatásra indultak Gáborjánba. A tényállás szerint M. B. velük útközben találkozott, s a beszélgetés során került szóba, hogy ismernek egy férfit, akirõl úgy tudták, korábban már hitelezett másoknak, s aznap kapott nyugdíjat. Arra jutottak, hogy tõle lehetne pénzt szerezni – állt a vádiratban.

M. B. egy szerszámnyéllel a kezében, a fején pedig a pulóverének letépett ujjával jutott be a sértett házába, ahol a nyéllel bántalmazta a sértettet. Miután a kitartóan védekezõ férfi hangosan kiabált, a vádlott pénz és értéktárgyak nélkül menekülõre fogta. A sértett kéz- és koponyasérülései nyolc napon túl gyógyulóak voltak. A bíróság szerint a férfi orvosi segítség nélkül elhunyt volna.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!