2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Az akciós áru vásárlásánál is teljesek a jótállási jogokForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2014-12-12 14:09:56
A vásárlók igényeit a termékek cseréjére gyakran elutasítják az eladók arra hivatkozva, hogy a karácsonyi akció miatt az eredeti vételárnál jóval olcsóbb volt az adott termék, azonban a vásárló jogát a törvény szerint ez nem befolyásolja - hangsúlyozta a Közép-Magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesület (KÖFE) az év végi ünnepi vásárlások jellemzõ fogyasztóvédelmi kérdéseit összefoglaló közleményében.

Az egyesület az MTI-nek eljuttatott szerdai közleményében emlékeztet, hogy hibás termék esetén a kereskedõtõl kapott nyugtával a fogyasztónak joga van elsõsorban a meghibásodott árucikkek javítására vagy kicserélésére, másodsorban vételár-leszállításra vagy a teljes vételár visszatérítésére.

A KÖFE szerint bizonyos vállalkozások egyéb okokra való hivatkozással próbálják a fogyasztók jogait korlátozni, de az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelezõ jótállásról szóló kormányrendelet értelmében a kereskedõ, a vásárlástól számított három munkanapon belül meghibásodott terméket köteles kicserélni, és még arra sem hivatkozhat, hogy számára a csere aránytalan többletköltséggel járna.

A közlemény kiemelte, hogy a régi "3 napos szabály" (bármilyen terméket három napon belül visszavihetnek és visszakérhetik annak vételárát) már nem él, tehát a fogyasztók csupán minõségi kifogás esetén léphetnek fel jogaik érvényesítéséért a kereskedõvel szemben.

Tönkrement ajándékok esetén reklamálni kell a kereskedõnél, aki errõl jegyzõkönyvet köteles felvenni, a bejelentés egy példánya mindig a vásárlót illeti meg, amelyre a vállalkozás köteles harminc napon belül válaszolni.

A legtöbb árucikk esetében a vásárlástól számított két évig lehet többek közt javítást és cserét kérni, ha a termék alapvetõen hibás volt. Az elsõ hat hónapban a kereskedõ bizonyíthatja, hogy a meghibásodás a vásárlást követõen keletkezett, ezért nem jogos a vásárló kérése, a következõ másfél évben viszont már a fogyasztónak kell igazolnia szakvéleménnyel, hogy eleve hibás terméket kapott a vásárláskor. Ez alól kivételek a tartós fogyasztási cikkek, mint az LCD tévék és a 10 ezer forintnál drágább mobiltelefonok, ezekre ugyanis kötelezõen egyéves jótállás vonatkozik, amely idõ alatt végig kereskedõnek kell bizonyítani, ha úgy véli, hibátlan terméket értékesített.

Egyes boltok az ünnepekre való tekintettel azzal biztatják a vásárlót, hogy az ajándékot akkor is kicserélik, amennyiben az nem nyeri el késõbb a megajándékozott tetszését. Az egyesület szerint ilyen esetben a kereskedõi ígéretet érdemes ráíratni a kapott nyugtára.

A KÖFE felhívja a figyelmet arra is, hogy interneten rendelt termékek vásárlásától a fogyasztó a kiszállítástól számított tizennégy napon belül indokolás nélkül elállhat. Az árucikket ekkor a fogyasztónak saját költségén kell visszajuttatnia a vállalkozásnak, amely köteles visszautalni a kifizetett vételárat.

Az elállás joga alól kivételt képeznek a romlandó termékek vagy többek között az az eset, ha a megrendelt CD-t vagy DVD-t a vásárló már felbontotta, esetleg a terméket magánszemélytõl vásárolta.
Ha a vevõnek akár az internetes vásárlás miatt támad vitája a kereskedõvel, vagy nem állnak szóba vele hibás termék esetén, akkor a békéltetõ testületek ingyenesen segítenek az ügy megoldásában - hangsúlyozta a KÖFE.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!