2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
A bérrendszer módosításának elutasítását kéri a pedagóguskar elnöke és több igazgatóForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2014-12-15 09:21:11
Továbbra is kössék a pedagógusbéreket a minimálbérhez, ne változtassanak az errõl szóló jogszabályon - egyebek mellett ezt kéri a kormányfõhöz, a szaktárca illetékeseihez, valamint a parlamenti pártok frakcióvezetõihez címzett nyílt levelében a Nemzeti Pedagóguskar (NPK) elnöke és tizenhárom rangos gimnázium vezetõje.

A dokumentumot - amelyet a 2014 õszén megjelent szakmai kiadványban a legjobb helyekre sorolt állami-önkormányzati és egyházi gimnáziumok igazgatói, valamint a pedagóguskar elnöke írt alá - szombaton juttatták el az MTI-hez.

A nyílt levélben azt kérik, hogy a parlament vonja vissza a költségvetési törvény tervezetébõl a pedagógusok bérezésére vonatkozó hátrányosan elemeket. Az Országgyûlés ne csorbítsa a pedagógusok szerzett jogait az értékálló bérezésre - kérik, továbbá azt, hogy a jövõben minden, a közoktatást érintõ változtatási elképzelésrõl folytassák le elõzetesen, kellõ idõt biztosítva a törvényileg is kötelezõ egyeztetéseket az érintett kamarával, a szakmai szervezetekkel és a szakszervezetekkel.
"Meg vagyunk gyõzõdve arról, hogy kéréseink nemzeti érdeket fejeznek ki, s nemcsak a pedagógusok, hanem a teljes magyar társadalom támogatását bírják" - fogalmaztak.

Kifejtették: a 2010 és 2014 közötti kormányzati ciklus oktatásügyet érintõ átfogó reformjai között a szakma társadalmi megbecsültségét elismerõ intézkedés volt az új pedagógus-bértábla minimálbérhez kötése. Álláspontjuk szerint az alig több mint egy éve megalkotott jogszabály már középtávon javította volna a pedagógusok helyzetét. Az új kormányzati periódus kezdetén nem hangzott el olyan tájékoztatás, hogy a kabinet e jogszabálynak a pedagógusok számára kedvezõtlen módosítására készülne - jelezték. Kifogásolják azt is, hogy a törvényi egyeztetési kötelezettség ellenére nem keresték meg a Nemzeti Pedagóguskart a költségvetési törvény tervezett módosításával kapcsolatban a beterjesztés elõtt.
A törvényjavaslat elfogadása beláthatatlan következményekkel járna egy olyan helyzetben, amikor egyre jelentõsebb társadalmi feladatok hárulnak erre a 160 ezres rétegre - írták.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!