2024. április 19. Péntek, Emma.
 
Szilveszteri bombadivatForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2014-12-30 10:59:51
A sorozatban induló, színes fényt kibocsátó tûzijátékok a legnépszerûbbek az év utolsó napján.

Néhány napja olyan tûzijátékokat is szabad vásárolni szilveszterre, amelyeket az év egyéb részeiben nem. Ennek apropóján arról kérdeztük az egyik legnagyobb ilyen termékek forgalmazásával foglalkozó cég vezetõjét, hogy milyen lesz az év vége tûzijáték-divatja.

– Az egyes korosztályok más és más tûzijátékokat keresnek. A fiatalok általában a legolcsóbb, néhány száz forintos termékekre vevõk – jelentette ki lapunknak Leskovics János pirotechnikus. Mint elmondta: a 16–20 évesek fõleg a kis rakétákat, földön forgókat veszik. Ilyen például a Sikoly nevû visító és csattanó hangot adó, 15-20 méterre felrepülõ szerkezet, melybõl 250 forintba kerül egy tucatnyit tartalmazó csomag.

Mint megtudtuk, a családosok általában többet költenek erre a szórakozásra, van, aki 30 ezer forintot is otthagy egy ilyet árusító konténerben. Õk szokták megvenni az úgynevezett tûzijáték telepeket, amelyek látványos, akár a Nagytemplom tornyainak magasságáig felérõ, igazi kis tûzijátékot produkálnak. Ilyenekbõl sokféle létezik, a 16-25 lövést leadótól egészen a 150 színes töltettel ellátottig. Népszerûségük egyik fõ oka, hogy egyszerû kezelni, csak egyszer kell meggyújtani, aztán kicsit hátralépve lehet gyönyörködni a színes fények villogásában és a pukkanásokban.
Gyertyázás

A római gyertyát, mely egy puskacsõre emlékeztetõ (70-120 centiméter) hosszú csõbõl és benne elhelyezett 6-8 kis rakétából áll, szintén sokan kedvelik. Szabály, hogy ezt a földre fixen kell letenni. A gyakorlat azonban az, hogy a szilveszterkor az alkoholtól „erõssé váló” emberek kézbõl mûködtetik, ami a pirotechnikus szerint veszélyes. A 2-8 ezer forintért kapható római gyertya egyik verziója egy üstököshöz hasonló csóvát húz maga után, amely 6-8 méteres magasságra megy fel. Egy másik variáció 30-40 méterre repül és „gömbgombát bont” ki a levegõben, recsegés kíséretében – ismertette a szakember.
Veszélyek

Leskovics János hangsúlyozta, hogy senki ne vegyen bizonytalan eredetû tûzijátékot az utcán, vagy piacon ismeretlentõl. A kijelölt helyeken olyan pirotechnikusok árulnak, akik egész évben ezzel foglalkoznak. Az õ tanácsaikat meg kell fogadni, és a balesetek elkerülése érdekében a használati utasítást kötelezõ elolvasni!
Fotó: Derencsényi István ©

Petárdát 2005 óta nem lehet árulni, ennek ellenére egyre kisebb számban, de néha még mindig keresik a legális kereskedõknél. Ha valaki mégis petárda durranását hallja szilveszterkor, az biztos lehet benne, hogy azt illegális úton hozták be az országba. (Szlovákiában ezek árusítása szabad.)
Megromlik

A szakértõ arról is beszélt, hogy a közhiedelemmel ellentétben ma már egész évben lehet tûzijátékokat vásárolni és magánterületen használni. Év végén azonban az egyes és a kettes mellett az úgynevezett harmadik osztályba sorolt termékek is kaphatóak és közterületeken is alkalmazhatóak.

A tapasztalat szerint az új esztendõben lehetséges visszaváltás lehetõségével szinte senki nem él, a megmaradt darabokat inkább elrakják egy késõbbi alkalomra.

– Amennyiben a tûzijátékokat nem meleg radiátor mellett, vagy vizes pincében, hanem például szekrényben, szobahõmérsékleten tárolják még évekig használhatóak. A szavatossági idõ általában öt év – tette hozzá Leskovics János, pirotechnikus.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!