2024. április 16. Kedd, Csongor.
 
Oroszország saját ûrállomást fontolgatForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2014-12-31 08:42:19
Oroszország saját ûrállomás létrehozását fontolgatja - erõsítette meg a moszkvai sajtóban felröppent híreket hétfõn az orosz ûrkutatási hivatal, a Roszkoszmosz igazgatója.

Oleg Osztyapenko közlése szerint a majdani ûrállomásra úgy tekintenek, mint az orosz Hold-program ûrbázisára. Azt is közölte, hogy a távolabbi ûr meghódítását célzó program elsõ szakaszát benyújtották a kormánynak.

Korábban az orosz sajtóban olyan hírek láttak napvilágot, hogy az ûrállomás a Hold körül keringene. A lenta.ru orosz hírportál szerint a Földet kísérõ égitest meghódítása a Roszkoszmosz alapvetõ feladatai közé tartozik az elkövetkezõ néhány évtizedben. Az ûrhivatal programjában egy Hold körül keringõ ûrállomás és az égitesten emberi használatra kialakítandó bázis megépítése is szerepel. Az elsõ emberes ûrhajót a 2020-as évek végén küldhetik égi kísérõnkre.

Novemberben még cáfolták a Roszkoszmosznál, hogy 2017 után Oroszország saját ûrállomást hozna létre, mondván, hogy elõbb a Nemzetközi Ûrállomással (ISS) kapcsolatos kötelezettségeiket kell teljesíteni.  

Oleg Osztyapenko nem zárta ki, hogy a saját állomás építéséhez felhasználják a Nemzetközi Ûrállomás (ISS) számára gyártott modulokat is. Orosz szakértõk legalábbis komolyan foglalkoznak ezzel a lehetõséggel. Igor Marinyin akadémikus, a Ciolkovszkij Kutatóintézet munkatársa szerint a három legyártott modul igénybe vétele reális és meglehetõsen olcsón kivitelezhetõ elképzelés lenne. Ezzel ellentétben Andrej Jonyin akadémikus úgy véli, hogy a saját ûrállomásnak nincs gyakorlati célja és Oroszország csak megalapozatlan költségekbe verné magát. 

A Roszkoszmosz igazgatója azt is bejelentette, hogy már beérkeztek három ûrkutatási vállalattól az új, szupernehéz hordozórakéta tervei, és a hivatal januárban választja ki közülük a legmegfelelõbbet. Az orosz elnök szeptemberben elõzetes jóváhagyását adta a szupernehéz hordozórakéták gyártására vonatkozó tervekre.

Az Angara hordozórakéta könnyû, középsõ és nehéz változata után egy teljesen új rakétatípus építésébe fognak. Ennek hordképessége elsõ ütemben 70-80 tonna lesz, és elérheti a 120-150 tonnát is - mondta Dmitrij Rogozin, ûrkutatásért és ûriparért is felelõs miniszterelnök-helyettes. A szupernehéz orosz rakéták gyártása 2020 után valósulhat meg.

Az amerikai ûrhivatal (NASA) augusztus végén jelentette be, hogy szupernehéz rakéta építésébe kezd, amelynek tesztelése legkorábban 2018 végén lesz. Ennek elsõ változata 77 tonna hasznos terhet szállíthatna. A Space Launch System (SLS) rakétájával várhatóan 2025-ben  ember indulhat a Marsra, és ezt a rakétát használnák a sokat vitatott aszteroidabefogó küldetéshez is.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!