2024. április 19. Péntek, Emma.
 
Minimálbér? A mesében…Forrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2015-01-06 17:26:59
Már az építõ- vagy a könnyûiparban se lehet 105 ezer forintért szakembert találni.

Januártól 3,4 százalékkal (101,5 ezerrõl 105 ezer forintra) nõtt a minimálbér összege. Noha ez országosan állítólag több mint egymillió munkavállaló számára jó hír, a Napló által megkérdezett hajdú-bihari cégvezetõk (dolgozzanak bár az építõiparban, a könnyûiparban vagy akár a sütõiparban) egyöntetûen azt állítják, hogy havi 105 ezer forintért jó szakembert kapni már hosszú évek óta nem lehet. A kereskedelemben még talán igen, de a termelésben biztosan nem. Feltéve persze, hogy az illetõt be is jelenti a munkaadója, miután alkalmazásba veszi.

– A könnyûiparnak csak a neve könnyû, pénzt keresni vele nehéz – fogalmazott Jánosi Imre, a mintegy 140-150 fõt foglalkoztató hajdúböszörményi Progresz Cipõipari Kft. ügyvezetõje. Miklóssy Ferenc, a Keviép Kft. ügyvezetõje arról számolt be, hogy náluk tavaly a havi átlagkereset bruttó 340 ezer forint körül volt, Fülöp Zsolt a Balmaz Sütõdék Kft. igazgatója pedig arra emlékeztetett, hogy a sütõipar utoljára 2010-ben tudott árat emelni, azóta a piaci szereplõk csak nyelik és nyelik az egyre emelkedõ költségeket.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!