2024. április 20. Szombat, Tivadar.
 
Fegyházbüntetés a pocsaji bántalmazás ügyébenForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2015-01-11 11:09:13
Bûnösnek mondta ki a Berettyóújfalui Járásbíróság társtettesként elkövetett garázdaság és testi sértés bûntettében, illetve testi sértés kísérletében azt a három vádlottat, akik 2013. június 8-án Pocsajban rátámadtak egy autósra, mert elcsapott egy biciklizõ kisfiút. A gyermeknek nem esett komolyabb baja, az autós azonban orrcsonttörést, arc és fejzúzódást szenvedett.

A bíróság L. Gábor elsõrendû vádlottat többszörös visszaesõként 3 év fegyházbüntetésre ítélte és 4 évre eltiltotta a közügyektõl, a másodrendû vádlott, Gy. Tibor halmazati büntetésként 1 év 8 hónap börtönbüntetést kapott 4 év próbaidõre felfüggesztve, a harmadrendû vádlottat pedig 1 év 2 hónap börtönbüntetéssel sújtotta 3 évre felfüggesztve. A vádlottaknak összességében 454 ezer forint bûnügyi költséget is meg kell fizetniük.

A bíróság túlnyomórészt elfogadta a vádirati tényállást. Eszerint egy óvodai ballagás után nagyszámú vendégsereg gyûlt össze 2013. június 8-án Pocsajban. Miközben a család ünnepelt, a harmadrendû vádlott 6 éves, hallássérült unokája odakint kerékpározott egy lejtõs úton, egy fék nélküli biciklivel. A sértett Létavértes irányából jött Pocsaj felé. A kisfiú nem vette észre, nem is hallhatta a közeledõ autóst, de az útszéli bokrok miatt az autós sem láthatta a gyermeket. Bár a sofõr félrekapta a kormányt és fékezett, a balesetet nem tudta elkerülni, a kisfiú nekicsapódott a gépkocsinak, és eszméletét vesztette.

Az ünneplésben résztvevõ vádlottak azonnal a helyszínre siettek, és jöttek velük a felindult állapotba került rokonok is. Kiabálni kezdtek a sértettel, többfelõl elhangzott a „megölünk” kifejezés, valaki a tömegben pedig azt is mondta, hogy a gyermek meghalt. A családtagok körbevették a sértettet, elsõként a másodrendû vádlott, Gy. Tibor ütötte arcon ököllel a férfit, majd az elsõrendû vádlott L. Gábortól is kapott a sértett két ökölcsapást. Valaki a jelenlévõk közül kirúgta a férfi lábát, aki a földre került, de fel tudott állni. Ekkor fordulat következett be az események sorában: a másodrendû vádlott a sértett védelmére kelt, igyekezett távol tartani tõle az elsõrendû vádlott mellett a többi támadót is. A hangulat továbbra is felfokozott volt, „agyonverünk” és „megdöglesz” kifejezések repkedtek a levegõben. A helyzet veszélyességét mások is felmérték, miközben ugyanis a harmadrendû vádlott, a kisfiú nagyapja a többieket biztatta és õ maga is próbált a sértett közelébe férkõzni, valaki mindig visszatartotta. Dühében a férfi autóját kezdte el ütni-rúgni. Idõközben kiérkeztek a rendõrök, a nagyapa és még néhányan ennek ellenére továbbra sem hagytak fel azzal, hogy a sértett közelébe jussanak. Végül a rendõrök fellépése megálljt parancsolt a további atrocitásnak, az egyenruhások a sértettet rendõrautóval távolabb vitték, így a vádlottak felhagytak a további bántalmazással, fenyegetéssel.

A bírósági eljárás során egyébként az elsõrendû vádlott végig tagadta a bûncselekmény elkövetését, a másik két vádlott beismerõ vallomása és több titkos tanú vallomása azonban egyértelmûen bizonyította a bûncselekményt. Burai Judit bíró indoklásában kiemelte: az eset komoly riadalmat és megbotránkozást keltett és ha nincsenek a tömegben olyanok, akik visszatartják az indulatos rokonokat, nagyobb baj is történhetett volna.

A Berettyóújfalui Járásbíróság ítélete két vádlott esetében jogerõs, az ügyészség mellett a másod- és a harmadrendû vádlott is tudomásul vette a döntést, az elsõrendû vádlott és védõje azonban felmentésért fellebbezett.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!