2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Szigorúbb szabályok az egészséget veszélyeztetõ élelmiszerek ellenForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2015-01-13 18:25:03
Az elektronikus közúti áruforgalom ellenõrzõ rendszerben (ekáer) az élelmiszerekre szigorúbb szabályok vonatkoznak, amitõl a visszaélések hatékonyabb kiszûrésért reméli a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Az MTI-hez kedden eljuttatott közleményük szerint január elsejétõl a kockázatos élelmiszerek esetében a 200 kilogrammnál nehezebb, illetve adó nélkül 250 ezer forintot meghaladó értékû élelmiszerszállítmányokra is ekáer-számot kell kérni, függetlenül attól, milyen jármûvel szállítják.

Kockázatos élelmiszernek minõsülnek többek között a friss, hûtött vagy fagyasztott húsfélék, a húskészítmények és a halak, a tej, a tejtermékek, a tojás, a méz, a zöldségfélék, a gyümölcsök, a kávé, a bors, a paprika, a rizs, a hajdina, a liszt, a cukor, az olaj és a margarin.

Az élelmiszerek tekintetében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnak (Nébih) be kell jelenteni az elsõ magyarországi tárolási helyet és az azt üzemeltetõ élelmiszer-vállalkozót. A kockázatos élelmiszerek és termékek után február 1-jétõl úgynevezett kockázati biztosítékot is fizetni kell.

Az ekáer-rendszer az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság hatáskörébe tartozó termékek esetén kizárólag az élelmiszerlánc-felügyeleti információs rendszer azonosítóval rendelkezõ ügyfelek szállítmányához ad számot - tartalmazza a tájékoztatás.

A közlemény emlékeztet arra: a NAV ellenõrzései alkalmával többször akadályozta meg, hogy emberi egészséget veszélyeztetõ élelmiszer kerüljön az üzletek polcaira. Például hûtés nélkül szállított nyers hús, magyar árunak feltüntetett lengyel paradicsom, hûtés nélküli kamionban hordóban szállított feltört tojás akadt fenn a NAV és a Nébih közös ellenõrzései alkalmával.

Ezen túl az élelmiszeripari termékekkel - egyebek között a liszt, a cukor, az étolaj, a kávé, a hús - kapcsolatban elkövetett áfa-csalások miatt 2011 óta a NAV pénzügyi nyomozói mintegy 400 nyomozást indítottak. Ezekben az ügyekben 86 milliárd forint áfát csaltak el az elkövetõk.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!