2024. április 20. Szombat, Tivadar.
 
Influenza - Elérte a járvány az országotForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2015-01-23 06:08:26
Elkezdõdött az influenzajárvány az országban, az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) szerdai jelentése szerint a múlt héten, az év harmadik hetében 16 400 ember, a második hetinél 40,2 százalékkal több beteg fordult orvoshoz influenzaszerû tünetekkel.

Az OEK honlapján olvasható összegzés szerint a harmadik héten a fõvárosban és 16 megyében emelkedett, Heves és Vas megyében nem változott, Zala megyében csökkent az influenzaszerû megbetegedés miatt orvoshoz fordulók száma az elõzõ hetihez képest.

A betegek száma Fejér és Pest megyében, valamint a fõvárosban volt a legmagasabb, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Békés megyében pedig a legalacsonyabb.

A közlemény szerint a betegek 19,5 százaléka gyermek, 41,8 százaléka 15-34 éves fiatal felnõtt volt. A harmadik héten a megbetegedések száma a 15-24 évesek körében volt a legmagasabb.

A laboratóriumi vizsgálatok a legtöbb esetben az influenza A vírusát mutatták ki a beküldött mintákban.
Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szerda délután azt írta a honlapján, hogy három megyében - Fejérben, Nógrádban és Tolnában - rendeltek el látogatási tilalmat.

Fejér megyében péntektõl kórházi látogatási tilalmat rendeltek el a megye valamennyi fekvõbeteg-ellátást nyújtó intézményének minden osztályán.

Nógrád megyében Balassagyarmaton, a Kenessey Albert kórház szintén látogatási tilalmat vezetett be a gyermekgyógyászati, a szülészeti-nõgyógyászati és az infektológiai osztályon, valamint az újszülöttrészlegen.
Tolnában a dombóvári Szent Lukács kórház kardiológiai rehabilitációs osztályán, valamint Szekszárdon, a megyei Balassa János kórház szülészeti-gyermekágyas osztályán, valamint újszülöttrészlegén van látogatási tilalom.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!