2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Így változik az útdíjrendszerForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2015-01-26 10:21:42
Februártól több szakasz újra ingyenes lesz, a megyei matricák pedig nemcsak a megyehatárig, hanem az azt követõ elsõ lehajtóig lesznek érvényesek. Emellett kedvezményt kapnak a díjból a négy vagy többgyermekes családok és a mozgáskorlátozottak. Eltörlik az 1470 forintos szolgáltatási díjat is.

Két megyei matricát is kellett váltaniuk januártól azoknak, akik Dunaújvárosnál és Szekszárdnál szerették volna használni a hidat. Az átkelõk most kikerültek a fizetõs szakaszok közül, ezzel mindegyik Duna híd ingyenes lett. Akik csak a hidak miatt váltottak megyei matricát, azok február végéig visszaigényelhetik annak díját.

Három másik útszakasz is visszakerül az ingyenesek közé. Így például nem kell majd matricát venni az M86-os fõút szombathelyi és a 61-es fõút kaposvári elkerülõ szakaszaira, de ingyenes lesz a 4-es fõút Budapest felõl a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülõtérig tartó része is.

A megyei matricák nem a megyehatár elõtti utolsó, hanem a megyehatár utáni elsõ csomópontig érvényesek – ez a legfontosabb változás. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára, Fónagy János szerint ezzel a döntéssel jelentõsen megnõ az az úthossz, amelyet az autósok egy megyei matricával használhatnak.

Arról is döntés született, hogy eltörlik az 1470 forintos úgynevezett szolgáltatási díjat. Vagyis akik matrica nélkül használtak egy fizetõs szakaszt januárban, azoknak sem pótdíjat, sem pedig szolgáltatási díjat nem kell fizetniük, ha február végéig megváltják a matricát. Kompenzálják továbbá a négy, vagy többgyermekes családokat és a mozgáskorlátozottakat is, így nem kerül majd nekik többe az, hogy nagyobb autót használnak.

Január elsõ három hetében több mint egymillió matricát adtak el országszerte. Ezeket már csaknem kétezer viszonteladónál, mobiltelefonon és interneten is meg lehet vásárolni. A megyei mellett megmaradtak a régi, a tíznapos és a havi matricák, valamint továbbra is lehet az egész országra érvényes éves bérletet váltani – ezek díja tavaly óta nem változott.

Elégedetlen az ellenzék

Az MSZP szerint a kormány egyetlen döntést hozhat: díjmentessé teszi a január 1-jétõl fizetõssé vált útszakaszokat. A Jobbik és az Együtt is teljesen eltörölné az új útdíjrendszert. Az LMP pedig azt közölte, hogy a változtatások ellenére az Alkotmánybíróságon fogja megtámadni az útdíjrendszert.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!