2024. április 16. Kedd, Csongor.
 
Egy kézben a város közlekedéseForrás: haon
Utolsó módosítás: 2008-09-27 07:48:13
Vadonatúj buszokat, a mostaninál magasabb színvonalú és az utasoknak ugyanannyiba kerülõ szolgáltatást ígér a Cívisbusz Konzorcium.

A mostaninál magasabb színvonalú; vadonatúj, alacsonypadlós, légkondicionált, EURO 5-

ös környezetvédelmi normának megfelelõ motorokkal ellátott jármûvekkel történõ szolgáltatást ígér a Cívisbusz Konzorcium a jelenleginél nem drágább (mindig legfeljebb az infláció mértékével emelt) menetdíjért.

Bizalmat kaptak

– 42 igen szavazattal nyilvánította gyõztesnek tegnap a közgyûlés a DKV pályázatát, tehát politikai hovatartozástól függetlenül bizalmat ítéltek nekünk a képviselõk – emlékeztetett Nagy Attila, a DKV Zrt. vezérigazgatója pénteki sajtótájékoztatóján.

Kijelentette: a médiában keringõ menedemondákkal ellentétben nem 17, hanem csak 9 milliárd forintba kerül a beruházás, ami a buszok beszerzésére és a háttréinfrastruktúra kiépítésére szolgál.
A biztonságos üzemeltetéshez szükséges dologzók ügyében (buszvezetõk, jegyellenõrök, forgalomirányítók, karbantartók) hamarosan megkeressük a Hajdú Volánt és tárgyalunk az átvételrõl. Ez mindenkinek közös érdeke – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy megmarad a kollegiális kapcsolat a két cég között.

– Nagyon nagy feladatot vállalunk, de képesnek érezzük magunkat rá – mondta Nagy Attila. Azon vádakra, hogy nem értenek a buszközlekedéshez, azt válaszolta: – Egy elektromos közlekedési rendszert fenntartani sokkal bonyolultabb, több féle mérnök kell hozzá.

A kihívás az lesz, hogy nem 5, hanem 44 viszonylatot kell összehagnolni (a már meglévõ elektronikus közlekedés mellett).

Elektromos jegy

A közgyûlésen több képviselõ egy 6-700 millió forintos tételrõl beszélt, nem látva annak fedezetét.

A DKV vezérigazgatója pontosította az adatokat és ismertette a tervezett bevétel összetételét. Így 4,2 milliárd forintos árbevétellel számolnak, ebbõl a tervek szerint 3,8 milliárd folyik be a menetdíjakból és a fogyasztói árkiegészítésbõl (utóbbi a tanulók, nyugdíjasok, 65 év felettiek kedvezményeire adott állami kompenzáció, most is kapják a közlekedési vállalatok).

300 millió forint a normatív támogatás amit a buszközlekedés kaphat az EURO 5-ös normatívának megfelelõen az állami költségvetésbõl (jelenleg is jár normatíva). 70 millió forintos pótdíjbevétellel számolnak (most a DKV évi 20 millió forintot realizál).

Mindösze 30 millió forint reklámbevétellel számolnak. A bérletrenszert egységesíteni kívánják, cél a késõbbiekben az elektromos jegy bevezetése. A vezérigazgató hangsúlyozta, hogy a bérletár maximum a mostani buszbérlet összege lesz (illetve csak az infláció mértékével nõ).

Egyféle busz

Kossa György, az Inter Tan-Ker Zrt. vezérigazgatója elmondta: a finanszírozás banki projekt keretében történik, szigorú üzleti terv alapján. Arra a kérdésre, hogy ha a Hajdú Volán csak veszteségesen tudta mûködtetni a helyi buszközlekedést, milyen elõnyökre számít a Cívisbusz Konzorcium, az irányítási költség lényegesen csökkenését említette, illetve az egyfajta busztípus fenntartásának lényegesen jobb hatásfokát.
A Konzorcium képviselõi kritikus pontként a forgalomszervezést, irányítást végzõ közlekedésmérnöki hátteret jelölték meg.

A mérnököket részben a Volántól vennék át, illetve segíteni fogja munkájukat egy menetrendi modellezõ szoftver, mely nem szubjektumok, hanem konkrét adatok figyelembevételével támogatja a szervezést, szükség esetén a beavatkozást.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!