2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Ezeket az utakat újítják fel 2020-igForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2015-01-27 10:24:29
Megszavazta a kormány a költségvetésbõl fizetett kiemelt közúti beruházásokat. A kormány 750 milliárd forintot fordít öt év alatt útfejlesztésre.

Békéscsaba, Sopron és Szolnok is elérhetõ lesz gyorsforgalmi úton néhány éven belül, ha valóra válnak a kormány tervei. 2020-ig 750 milliárd forintot szánnak utak fejlesztésére, és ezek csak a költségvetési pénzek, ezen felül jöhetnek még az uniós támogatások. Ózd, Gyõr és Esztergom szintén a kedvezményezett települések között van.

A cél, hogy több várost is bekössenek a gyorsforgalmi hálózatba. A tervek szerint összesen 217 kilométernyi gyorsforgalmi út, valamint 165 kilométernyi fõúti szakasz fejlesztése valósulhat meg.

Tasó László, a fejlesztési tárca közlekedéspolitikáért felelõs államtitkár szerdán a Duna Televízió Közbeszéd címû mûsorában azt mondta: hiányzik az az összeg, amit Magyarországnak minden évben ki kell fizetnie az M5 és M6 autópályák koncessziós szerzõdése miatt. Magyarországnak idén például ez 114 milliárd forintjába került – húzta alá. Mint mondta, 2008-tól 30 éven át kell fizetni ezt az összeget euró-árfolyamtól függõen.

A politikus hozzátette: az elsõdleges szempont az útfejlesztések megkezdéséhez, hogy a mûszaki elõkészítettsége hogyan áll egy beruházási elképzelésnek. Ahol szükséges, beavatkoznak, hiszen vannak tervek, amit át kell dolgozni.

A szolnoki térség már nagyon várja a beavatkozást, az újhartyányi út 55 kilométeres szakaszát jól elõkészítették, egyes elemeinek felújítását pedig akár a következõ évben el lehet kezdeni - húzta alá Tasó László.

2015-2017 között a kormány 11- 13 milliárd forintot szán az elõkészítés megkezdéséhez, és 2018-ban kezdõdik el a munka – szögezte le Tasó László, aki azt is aláhúzta, hogy Magyarország az uniós források felhasználásával abba a helyzetbe kerül, hogy talán még jobban lehet ütemezni a beruházásokat, a bevételek növekedhetnek, az áfa-bevétel és a befektetõi kedv is növekedhet.
Hazai költségvetésbõl gazdálkodik a kormány, egyetlen szakasz – a békéscsabai - lehet csupán, amely illeszthetõ lehet az uniós forrásokhoz – mondta az államtitkár.

Az utak díjasítás a fenntartáshoz lesznek szükségesek – tette hozzá Tasó László.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!