2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Állami támogatás millióit csalták elForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2015-02-03 13:15:22
Az alkalmazottak csak a töredékét kapták meg a nekik járó bérnek.

A megváltozott munkaképességû dolgozók foglalkoztatásához igényelhetõ állami támogatással éltek vissza azok a vádlottak, akik büntetését az idõ múlására való tekintettel enyhítette a Debreceni Ítélõtáblán dr. Balla Lajos büntetõtanácsa. A határozat értelmében B. A. (elsõre ndû vádlott) szabadságvesztés büntetését két évre – négy év próbaidõre felfüggesztve – enyhítette. A másik két vádlott is felfüggesztett szabadságvesztést kapott. A bíróság mellõzte mindhárom vádlott esetében a közügyektõl eltiltás mellékbüntetést, valamint a pénzmellékbüntetés alkalmazását – tájékoztatott Fórizs Ildikó szóvivõ, aki hozzátette: az ítélõtábla a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által elõterjesztett polgári jogi igényt egyéb törvényes útra utasította. Az ítélet jogerõs.

A bírósági tényállás szerint a vádlottaknak egy Debrecenben, majd Kislétán, késõbb Mikepércsen bejegyzett bt.-je és egy budapesti kft.-je volt, amelyek alkalmazták a 106 megváltozott munkaképességû embert 2002 és 2003 között. Ebben az idõszakban a törvényes minimálbér bruttó 50 ezer forint volt, és dolgozónként 67 ezer 500 forintot lehetett igényelni az államtól erre a célra. A munkavállalók csupán 15 ezer forintot kaptak. A bt. az államtól az igénylések alapján több mint 21 millió, a kft. pedig 62 millió forintot kapott. Ezekbõl az összegekbõl azonban csak 2 millió, illetve 11 millió forintot fizettek ki a munkabérekre.

2002-ben a betéti társaság valótlan adatokkal is sikeresen pályázott, és 10 millió forint vissza nem térítendõ támogatást nyert el. A cég viszont valójában nem alkalmazta a vállalt 15 személyt, a dolgozók csak papíron igazolták a nekik járó minimálbér átvételét, s valójában 15 ezer, illetve 7 ezer 500 forintot kaptak. Egy APEH-ellenõrzés során pedig B. A. arra kérte a dolgozókat, hogy esetleges kihallgatásukkor mondják azt, hogy a szerzõdésben járó munkabért hiánytalanul megkapták.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!