Régen, amikor még nem volt gyors a technikai fejlõdés, nem változtak ilyen gyorsan a termékek, az infláció valóban azt mérte, amire ma is sokan gondolnak a hallatán: a megélhetési költségek változását. Ma azonban már nem ezt mutatja, ebben a tekintetben ugyanis erõsen lefelé torzít – írja az alapblog.hu.
Disznó, mint mérték

Amíg a kérdés az volt, hogy mennyibe kerül nekem két disznó, száz kiló búza, meg egy bõrcsizma, addig nem volt nehéz tudni, hogy mennyi az infláció, és azt is lehetett tudni, hogy a megélhetési költségek tényleg annyival nõttek, mint amennyivel az infláció: az apám is tízévente vett csizmát, és évente két disznót vágott, és én is. Ha ezek ára kétszeresébe kerül, akkor kétszer annyiba kerül megélnem. Ma azonban ez már nincs így! Minél inkább felgyorsul a technológia változása, annál nehezebb mérni az inflációt, és annál nehezebb értelmezni azt. Olyan igények váltak a mindennapi élet részévé, amik korábban nem is léteztek: internet-elõfizetés, okos telefon, magától beparkoló autó és hasonlók.
Rohan az idõ

Az infláció egy változatlan árukosár árváltozását méri, de éppen ebben rejlik a „csalás” lényege is: az árukosár folyamatosan változik, minõségileg javul. Megnézik például, hogy egy számítógép mennyibe került idén, mennyibe tavaly, és az árváltozást feljegyzik. Mivel a technológia fejlõdése folytán az ugyanolyan minõségû gépek ára szinte folyamatosan esik, ezért folyamatos árcsökkenést mutatnak ki: a technológiai eszközök ára állandóan csökken. Persze a számítógépemet a „hajamra kenhetem”, mert nem fut rajta a legkorszerûbb program. Ezért jön ki az, hogy 2003-13 között az „információ-feldolgozó berendezések” ára a statisztikusok szerint 68 százalékkal zuhant. Persze, a változatlan minõségûé lehet hogy igen, de mire használjam a 2003-as számítógépet, az õsrégi mobiltelefont, vagy a Junoszty tévét? Szerintem 20 éve nominálisan mindig ugyanannyiért veszek számítógépet, minõségtõl függõen 100-200 ezer forint között, miközben az inflációs mutatók szerint a számítógépek ára folytonosan zuhan. Értem, hogy miért van ez, értem, hogy a mérés miért mutat áresést, de azt is látni kell, hogy a valós életben elérhetõ gépek ára egyáltalán nem így változik. Az 5 évvel ezelõtti gép hiába lenne ötödannyi, mint akkoriban, de egyszerûen nem kapható, és ha kapható lenne, akkor meg nem lehetne mire használni.
Játék a számokkal

Ennél csak az autók ára a viccesebb, ahol ugyanilyen kiigazítást végeznek: ugyanannak a minõségnek az árváltozását vizsgálják. 2003 és 2013 között a személygépkocsik árváltozása mennyi volt Magyarországon? A hivatalos adatok szerint 10 év alatt összesen 1,9 százalékkal nõttek az árak. Micsoda? Hogyan jött ez ki? Nyilván úgy, hogy ugyanannak az autónak az árát vizsgálták, hogyan változott. Például az X autó ára 2003-2006 között nem nõtt, de mivel utána nem árulták már, ezért innentõl az Y autó 2006-2010 közötti árát vizsgálták, ami megint nem nõtt, majd a Z autóét 2010-2013 között, és ez sem nõtt. Igaz, hogy a Z autó sokkal jobb mint az X autó volt, de az is igaz, hogy míg a 2000-es évek elején 3 millióért simán lehetett venni normális új autót, addig ma már 5 millió alatt nehéz jó minõségû új kocsit venni (természetesen a használt ára is nõtt ezzel párhuzamosan). Ezt egyébként érzékelteti az autófinanszírozásra szakosodott egyik bank éves beszámolója is: míg 2003-ban az egy autóra jutó finanszírozott összeg 1,365 millió forint volt, addig 2013-ban már 2,137 millió forint, ami már jobban mutatja, hogy mennyivel nõttek az átlagos autóárak: nem 2 százalékkal, hanem inkább 50-60 százalékkal.
Almaár-infláció

Vagy ott van a láthatatlan minõségromlás. Például a zöldségek és gyümölcsök, és sok más esetén is: a statisztikusok minden évben feljegyzik mondjuk 1 kilogramm alma árát és ebbõl kijön az almaár-infláció, de ma ugyanazt a minõségû gyümölcsöt/kenyeret/húst/zöldséget, stb., mint 50 éve, nem tudom egyszerûen megvenni, mert nem létezik. Illetve talán igen, de akkor valami háztáji-kézmûves-bio cuccot kell vennem, aminek meg háromszor annyi az ára, mint a simának, amivel a szakemberek inflációt számolnak. Két tényezõ is van tehát: egyrészt a nem regisztrált minõségromlás, másrészt a minõségjavulás miatti deflációs hatás, ami az árindexeket éri, de mindkettõ ugyanabba az irányba mutat: az inflációs mutatók alulbecslik a valós megélhetési költségek éves változását.

HBNA befektetõ érdeke
Minden befektetõ a vagyona reálértékének megõrzésére vagy növelésére törekszik. Ám ahhoz, hogy valaki megõrizhesse vagyonának az értékét, nem az inflációt kell figyelembe vennie, mert az lefelé torzít. Ahhoz, hogy ugyanabban a társadalmi osztályban tudjon valaki maradni a fogyasztása, életszínvonala alapján, az inflációnál magasabb hozamra van szükség. Tehát a „valódi reálhozam”, az nem az infláció feletti hozamot jelenti, hanem az infláció plusz egy-két-három százalék az a minimum küszöb amit el kell érni, hogy a vásárlóerõnk változatlan maradjon.